Stílus

Érzéseket nem lehet tervezni, de azt igen, miként állunk önmagunkhoz!” – interjú Herwerth Adrienn boldogságtervezővel

Herwerth Adrienn közgazdászként végzett, sokat foglalkozott marketinggel, de igazán boldogságtervezőként teljesedett ki.

„2010-ben találkoztam először a coachinggal, rögtön megtetszett, és tanulni akartam. Izgalmas volt, hogy a tanácsadó nem ad többé tanácsot, hanem kérdez. Ezzel is lehet segíteni. Elmondhatom, hogy sok emberrel beszéltem heti szinten, volt alkalmam kipróbálni a módszereket, praktikákat, olykor a projekt sikere érdekében vetettem be egyes menedzsereknél ‘egyéni konzultációkat’ – persze ők nem tudták, hogy ez a coaching –, egyszerűen jobban ment utána a munka. 2013-ban kezdtem saját vállalkozásba. Érdekes, soha nem volt kérdés bennem, hogy ezzel akarok foglalkozni. Tanultam ontológiai coachingot, de emellett sok módszerből csipegettem magamnak, azóta is képzem magam folyamatosan. Sokan legyintenek, amikor hallják: ‘coach vagyok’, ezért nem is gyakran mondom, mert általában negtívan fogadják, annak ellenére, hogy a legtöbb embernek nincs fogalma a módszer(ek)ről. Inkább használom a boldogságtervezőt, a mentort, a támogatót, akármit… azt hiszem, ez vagyok én.”

Hogyan lehet boldogságot tervezni?

A boldogságtervező titulust én találtam ki, ebben annyi újdonság van, hogy tudatosan kell elindulni egy elakadás vagy újrakezdés után, nem csupán várni a sült galambot. Érzéseket nem lehet tervezni, de azt igen, hogy miként állunk a dolgokhoz, a változáshoz, önmagunkhoz. Az a lényeg, hogy álljunk oda. A boldogság persze ettől még mindenkinek mást jelent, gyakran épp ez a baj, hogy mások boldogságára vágyunk, nem a sajátunkra. Első lépésben azt kell kideríteni, mitől leszünk mi magunk boldogok.

Fotók: Kóti Kata

Fotók: Kóti Kata

Mit értesz ez alatt?

Attól, hogy életünk egy szakasza lezárul, még lehetünk boldogok, elégedettek, és ebben leginkább önmagunkra számíthatunk. Ebben segítek az ügyfeleimnek, hogy könnyebben elinduljon a következő jó életszakasz. Lehet ez munka, család, válás, költözés, születés vagy veszteség. Minden mérföldkő számít, és mindegyiken túl lehet jutni, esetenként segítséggel. Ezért mondjuk, hogy ez nem terápia, ez nem tart örökké, és az ügyfél „hozott anyagával”, képességekkel, készségekkel dolgozunk. Nagy célom, hogy ez a tudatosság, ami az élet bármilyen területén sikerre vihet, minél több emberhez eljusson. Amit még minden ügyfelemnek megtanítok, az a kommunikáció fontossága. Elfelejtünk kommunikálni. A posztolgatás és lájkolás nem igazán az… a jó kommunikációban van odafigyelés, visszacsatolás, emellett tanulás is, hiszen a partner igényeit, észrevételeit halljuk meg (jó esetben). Ez a munkahelyeken és a párkapcsolatokban is nagyon hiányzik. Használom, és tanítom a szeretetnyelveket, felismerésüket és alkalmazásukat.

Szerinted melyek a leggyakoribb párkapcsolati problémák?

Erre egyszerűen annyit mondanék, hogy a kapcsolat olyan, mint amikor megszerzünk egy csodaszép növényt, és elfelejtjük öntözni, ápolni, néha átültetni. Ha száradni kezd, veszünk inkább másikat. Szerintem nem becsüljük meg, amink van, és nem vesszük észre, hogy néha a gazt ápoljuk a virág helyett. Gyakran keresnek meg párkapcsolati kérdésekkel, illetve a klasszikus társkeresési problémákkal, amiben azért is segítek szívesen, mert anno én is végigmentem ezen az úton, van rálátásom és tapasztalatom is. Szeretem ezt a kihívást!

Fotó: Gitta Photography

Fotó: Gitta Photography

Mik a további terveid, álmaid?

A nagy része már meg is valósult 🙂 Azt csinálom, amit szeretek, ott, ahol szeretném. Évek óta nagy álmom volt, hogy legyen egy szép, tágas irodám, ahova más coachok, pszichológusok is el tudnak jönni, dolgozni, és közben létrehozunk egy kis közösséget, azzal a céllal, hogy megosszuk tudásunkat, tapasztalatunkat, hiszen a segítő szakmák elég magányosak.

Álmomban ez az a hely volt, ahova az ügyfél úgy jön be, mintha hazajönne, nem feszeng, nem fél. Ez sikerült, általában szeretik a Cosmic Lattét. Másik nagy álmom, hogy minél több embernek segíthessek, megoszthassam a tudásom. Nem kell félteni, titkolni, inkább meg kell osztani, és akkor nekem is jön még újabb tapasztalat hozzá. Erre egyébként nagyon jó fórum a Ridikül Szalon, hiszen itt szakemberekkel és civilekkel vagyunk egy pályán, együtt gondolkodunk, és tanítjuk egymást. Szívesen dolgozom hölgyekkel, mert annak van egy mágikus energiája, amit magunkba tudunk szívni és jó ideig kitart. Van még egy szakmaibb célom is, segíteni az induló vállalkozókat, ezen belül kiemelten a segítő szakmát. Mentorként, támogatóként állok a pályakezdők mellett, ha erre szükségük van. Átadom nekik is az itt 3 év alatt összegyűjtött  tudást, tapasztalatot. És hát most itt vagyok, coachként, mediátorként, mentorként.

Továbbra is várjuk azoknak a vállalkozó szellemű, a közösségért tenni akaró hölgyeknek a jelentkezését, akik szeretnének kapcsolódni a Ridikül Szalonokhoz. Aki szeretne Ridikül Szalont létrehozni, írjon egy bemutatkozó levelet Platthy Ildikónak a platthy.ildiko@ridikulszalon.hu e-mail-címre.