Stílus

Tavaszi kapszulagardrób, a legfelszabadítóbb divatkihívás

Pont időben vagyunk, hogy összeállítsuk tavaszi kapszulagardróbunkat, azaz azt a 33 ruhadarabot, amiben a következő 3 hónapot fogjuk tölteni. Ijesztően hangzik? Pedig nem az!

A Project 333 nevű, mostanra már az egész világon népszerű mozgalmat Courtney Carver indította el 2010-ben. Lényege, hogy megtanuljuk ruháinkat tudatosan, okosan kezelni, és kialakítsuk saját stílusunkat. Ezt úgy érjük el, hogy háromhavi – szerencsésen egy évszaknyi – ruhatárunkat csupán 33 darabra redukáljuk. Ebbe a 33 darabba beleszámítanak a ruhák mellett a cipők, táskák, kabátok és az ékszerek is, de nem tartoznak bele a sportruhák, hálóruhák, fehérnemű, és az olyan ékszerek, amiket mindig hordunk, például a jegygyűrű.

tamara-bellis-143253

Milyen szempontokat vegyünk figyelembe?

A ruhák, bár kifejezhetjük velük egyéniségünket, öltözhetünk csinosan, elsősorban funkcionális darabok. Ezért elsősorban életstílusunkat és a várható időjárást vegyük figyelembe, amikor kiválasztjuk az egyes darabokat. Ez tavasszal több átgondolást igényel, hiszen míg márciusban még akár fagyhat is (kérlek, ne!), addig május végén remélhetőleg már a rövidnadrág is megszokott viselet lesz.

Ha csak 33 darabot hordhatunk, elsődleges szerepet kap ezek kombinálhatósága. Ezért érdemes úgy válogatni a darabok színeit és mintáit, hogy azok jól passzoljanak egymáshoz – persze manapság ezek akár egészen extrém kombók is lehetnek, elvégre a divat a szabadságról szól! Azonban ha a visszafogottabb színek (például fehér-bézs-sötétkék) kombinációja és a letisztultabb szabások hívei vagyunk, akkor is érdemes 1-2 extrém darabot beválogatni: egy egyedi, mintás ruhát, egy ütős blézert – így az is megoldható, ha reggel váratlan exhibicionista vágyakkal ébredünk.

Akkor tehát mik legyenek a kapszulagardróbomban?

Mindenki kapszulája teljesen egyedi, így nem lehet egy általános szabályt létrehozni, de például Pinteresten rengeteg inspirációt találunk, ha beírjuk a capsule wardrobe kifejezést a keresőbe. Azért körülbelül meg lehet határozni, hogy egy tavaszi gardrób így néz ki:

  • 6-7 felső: blúzok, pólók, elegánsabb és lazább viseletek
  • 3-4 pulóver: érdemes még azért egy vastagabb kötött darabot is talonban tartani, és a blézer is idetartozik.
  • 2 kabát: például egy elegánsabb ballon és egy fekete bőrdzseki?
  • 3-4 nadrág: a farmert ki ne hagyjuk!
  • 3 pár cipő: a rohangálós tornacipő és a magas sarkú is beleszámít.
  • 4 szoknya és ruha
  • 2 sál
  • 1 sapka vagy kalap
  • 2 táska

A fennmaradó helyekre pedig szavazzuk be kedvenc darabjainkat, amiktől képtelenek lennénk megválni, pár ékszert vagy egyéb kiegészítőt – mi tudjuk, miben érezzük jól magunkat, mi áll közel stílusunkhoz!