Konyha

Klasszikus húsvéti vendégváró finomságok

Két hét múlva húsvét, lassan kezdhetünk bevásárolni a négynapos hosszú hétvégére. Érdemes már most kigondolni, hogy milyen finomságokkal lepjük meg a családot, no és a locsolkodókat. Mi most a klasszikus húsvéti ételeket vesszük sorra.

És ha már húsvét, mivel mással kezdenénk, mint a tojással, pontosabban a töltött formájával. A kaszinótojás sokféle ízben elkészíthető. Először keményre főzzük a tojásokat, aztán hosszában félbevágjuk azokat, majd kivesszük és pépesítjük a sárgáját – és ehhez keverünk mindenfélét, végül a kész keveréket visszatöltjük szépen a félbevágott tojásba. A sárgájához szinte minden esetben keverhetünk mustárt, majonézt, sót, borsot és cukrot, esetleg egy kis petrezselymet. Innentől pedig a variációk szinte végtelen tárháza áll előttünk: bármit belekeverhetünk, és készíthetjük csípősen is. Díszíthetjük szeletelt retekkel, uborkával vagy akár kaviárral is, ha éppen oroszos hangulatban vagyunk.

Ezerarcú sonkatekercs

A másik nagy klasszikus a sonkatekercs, ennek elkészítése is a fantáziánkra van bízva. Merthogy a tölteléket úgy ízesíthetjük, ahogy akarjuk. Először is vegyünk annyi szelet sonkát, ahány tekercset készíteni szeretnénk – kalkuláljuk bele a családot és a locsolkodók, vendégek várható számát.

Tojásos sonkatekercs

Fotó: Pixabay/CC0 Public Domain

Fotó: Pixabay/CC0 Public Domain

Hozzávalók:

  • 10 dkg krémsajt
  • 2 db főtt tojás
  • mustár
  • porcukor
  • citromlé
  • só, bors ízlés szerint

Elkészítés:

A főtt tojásokat törjük össze egy villával, majd keverjük hozzá a krémsajtot, egy pici mustárt, egy csipetnyi porcukrot, pár csepp citromlevet, majd sózzuk, borsozzuk ízlés szerint. Alaposan keverjük össze a hozzávalókat, ha úgy érezzük, még egy kis majonézzel vagy tejföllel is ízesíthetjük.

Tormás sonkatekercs

Fotó: Pexels/CC0 Public Domain

Fotó: Pexels/CC0 Public Domain

Hozzávalók:

  • 10 dkg vaj
  • 10 dkg ecetes torma
  • 2,5 dkg liszt
  • 1,5 dl főzőtejszín
  • 1 dl tej
  • só, bors ízlés szerint

Elkészítés:

Ez egy kicsit összetetteb, mint az előző. Felezzük meg a kimért vajat, az egyik felét olvasszuk fel egy edényben. Adjuk hozzá a lisztet, a tejet és a tejszínt, és alaposan, csomómentesen keverjük el a keveréket. Majd sózzuk, borsozzuk ízlés szerint. Amíg kihűl, a vaj másik felét keverjük össze a tormával, végül dolgozzuk össze a két külön keveréket.

Ha elkészültünk a töltelékekkel, a sonkákat egyesével kenjük meg és tekerjük fel, mint a palacsintát. Helyezzük tálcára az összeset és tegyük a hűtőbe.

Puha, omlós kalács

Fotó: Pixabay/CC0 Public Domain

Fotó: Pixabay/CC0 Public Domain

Harmadik klasszikusunk a húsvéti fonott kalács, ami az előzőekhez képest több időt vesz igénybe, de megéri az áldozatot.

Hozzávalók:

  • 50 dkg finomliszt
  • 1 kk só
  • 60 g cukor
  • 1 db tojás
  • 1 tojás sárgája
  • 2 dl főzőtejszín
  • 1 dl tej
  • 2 dkg élesztő

A tetejére:

  • 1 tojás

Elkészítés:

Tegyük egy nagy tálba a lisztet, keverjük össze a sóval és a cukorral. Készítsünk a közepébe egy mélyedést, abba tegyük a tojást és a tojás sárgáját a tejszínnel és a tejjel együtt. Végül morzsoljuk rá az élesztőt, és dagaszthatjuk is kézzel a tésztát. Miután összeáll, a gombócot tegyük a deszkára és folytassuk a dagasztást. A bedagasztott tésztát tegyük egy műanyag tálba, takarjuk le és hagyjuk kelni 30–35 percig szobahőmérsékleten. Majd tegyük vissza a deszkára, és szedjük annyi egyenlő darabra, ahányból elkészítjük a fonást. Az egyenlő darabokat is pihentessük letakarva 10–15 percig, majd sodorjuk meg. A fonáshoz találunk útmutatót a különböző videomegosztó oldalakon, így akár hatos fonást is készíthetünk.

Verjük fel a tojást és kenjük meg vele a megformázott kalácsot, majd kelesszük további 40 percig. Melegítsük elő a sütőt 170 fokra. Mielőtt betennénk a sütőbe, újra kenjük meg a tojással, majd süssük körülbelül 40 percig. Hűtve fogyasszuk.