Egy különleges köretreceptet találtunk, ami szerintünk akár főételként is megállhatja a helyét. Mert amellett, hogy gyorsan elkészíthető, egyszerűen felmelegíthető, így például az irodába is elvihetünk belőle egy adagot ebédre, legfeljebb veszünk még egy szelet húst mellé – de önmagában is elegendő lehet. Íme a recept!
Képünk illusztráció. Fotó: Pexels/CCO License
Hozzávalók:
- 3 darab megpucolt, feldarabolt avokádó
- 3 darab lime kifacsart leve
- 1 bögre friss koriander apróra vágva
- 2 1/2 bögre barna rizs
- az egyik lime reszelt héja
- 1 bögre fagyasztott borsó
- só, bors ízlés szerint
- 1 darab szeletelt jalapeño, ha szeretjük a csípős ízeket
Elkészítése:
Főzzük meg a barna rizst úgy, ahogyan máskor is szoktuk. Közben olvasszuk ki a fagyasztott borsót és pároljuk meg. Tegyük félre mindkettőt, ha elkészültünk velük.
Egy nagyobb serpenyőbe tegyük bele az avokádót és kezdjük el sütni, majd adjuk hozzá az apróra vágott koriandert, a lime-ok kifacsart levét, a lime reszelt héját, a borsót, a sót, (esetleg borsot) és a jalapeñót (ez is ízléstől függ). Sütés közben keverjük el alaposan az összes hozzávalót.
Végül öntsük a serpenyőbe a korábban elkészített rizst, és süssük jól össze az ételt. Ha elkészült, akár a tetejére is dobhatjuk a jalapeñót, ha korábban nem tettünk bele. Melegen tálaljuk!






