„Élvezem minden percét”
„Idén leszek 49, bár a helyzetem különleges, van egy 25 éves lányom és egy 15 éves fiam – meséli Julianna. – Azt szoktam mondani, hogy a kicsi tart fiatalon, de persze közben öregszem. Furcsa, hogy ha ma belenézek a tükörbe, egy teljesen másik ember néz vissza rám. Látom a ráncaim, látom az arcomon, hogy az élet nyomott hagyott rajta. Néha felteszik nekem a kérdést, hogy szívesen lennék-e újra fiatal. Őszintén megmondom, a válaszom mindig az, hogy nem, és ezt komolyan is gondolom. Boldog vagyok, hogy látom a gyerekeimet gyarapodni, tanulnak, fejlődnek, szerelmesek, csalódnak, és én végig mellettük vagyok, és fogom a kezüket. Elégedett vagyok. Az öregedéstől nem, inkább csak a vele járó betegségektől tartok, de azokat elkerülni úgysem tudom, így úgy vagyok vele, hogy jöjjön, aminek jönnie kell.” Nilla már elmúlt 50, mégis kicsattanó formában van és imád élni. „Én azt mondom, a korral csak jobb leszek. Több a tapasztalatom, jobban átlátok az embereken, fejlődöm. A sok év, ami mögöttem van, sokszor segít dönteni, és gyakran jól jön a rutin. Ha pedig a kinézetről van szó, nos, nem akarok én vetélkedni a huszonévesekkel, és lássuk be, nem is tudnék. De nem foglalkoztat. Élvezem az élet minden percét, és minél több jut belőle, annál jobb.”
Fotó: Unsplash/Jude Beck
Retteg, pedig még nincs 30 éves
Kitti idén lesz 30, de ahelyett, hogy élvezné, csak idegeskedik. „Tudom, hogy a 30 nem a világvége, de nem tehetek róla. Egyre csak azt látom magam előtt, hogy életem homokórája pereg, és nem tehetek ellene semmit. Igyekszem mindent megtenni azért, hogy fitt és fiatalos maradjak. Vagyonokat nem tudok magamra költeni, de egészségesen étkezem, járok sportolni, és különféle krémekkel próbálom óvni a bőröm és az arcom. Sajnos már van egy-két ráncom, amik idegileg tönkretesznek. Tudom, hogy mások számára nevetséges, de én tényleg kikészülök, ha arra gondolok, hogy 10 év múlva már negyvenéves leszek. Nem tudom, hogy idővel majd javulok-e, de a családom érdekében remélem, hogy igen.” Hasonló véleményen van Kata is. „Nem mondom, hogy őrülten rettegek, de azért félek. Nem is olyan régen még én voltam a legfiatalabb a munkahelyen, ma pedig már azon kapom magam, hogy az idősebbek csoportját erősítem. Nem örömteli, de mit tehetnék? El kell fogadnom, ha tetszik, ha nem. Annak pedig semmi értelmét sem látom, hogy letagadjak pár évet a koromból, valószínűleg rajtam kívül mindenki magasról tesz arra, hogy hány gyertya kell a tortámra.”
Fotó: Unsplash/Alex Lambley
Megállítani a megállíthatatlant?
Sokan próbálkoznak ezzel, de lássuk be, hogy tartós megoldást még senki sem talált. „Az öregedést meggátolni nem lehet. Vagy büszkén viseljük, vagy összeroppanunk – mondja Zsuzsa, aki idén lett 37 éves. – Nem mondom, hogy boldog vagyok, és imádom az öregedés minden percét, de nem is küzdök ellene. Ez egy természetes folyamat, és nagymamámtól azt tanultam, hogy minden kornak megvan a maga szépsége. Azt üzenem mindenkinek, aki frusztrálva érzi magát emiatt, hogy fogadja meg mama tanácsát. Ha sokat aggodalmaskodunk az öregedés miatt, akkor elfelejtünk élni, és akkor csak elpocsékoljuk az életünket.”







