Lassan felnő az a generáció, akiknek popsis-bilizős, „így teszem meg az első lépést” fotói felkerültek a közösségi oldalra. Minimum kamaszok már, de ha akkoriban olyan óvodáskorú gyerekről került fel fotó, akkor inkább fiatal felnőttek, akik, meglehet, nem örülnek annyira annak, hogy legintimebb testrészeikről vagy a legcikibb fogatlan mosolyukról készült fotójuk vándorol a neten.
A családi fotótár a családé
Az én gyerekeimről is készült néhány nem a legszerencsésebb pillanatban ellőtt kép. Lecsúszott kisgatya, taknyos-maszatos arcok, pikáns vagy ciki élethelyzetek. Már az előhívatása is fejtörést okozott, mert „akarom én azt”, hogy vadidegen emberek lássanak bele a család privát életébe? Húsz éve számomra még ez is érzelmi-etikai problémákat vetett fel, és soha nem tartoztam azok közé, akik a kicsi meztelen, hason fekvő vagy fenékcsücsörítő fotójával szórakoztatták a vendégeket vagy a gyerek jövendőbelijét. Az esetlegesen előhívatott fotó aztán bekerült a család kincsesdobozába. Néha, nagyon-nagyon ritkán előkerül, és a ma már felnőtt gyerekek legfeljebb egymást bökdösik vihogva a meztelenkedős fotók láttán. Családi körön kívülre nem kerültek soha. A net és különösen a közösségi oldalak azonban hoztak változást nálam is, és erre nem vagyok büszke.
A lányom most 17 éves, és szerencsére tökéletesen tisztában van a jogaival ezen a területen is. Életemben egyetlenegy alkalommal osztottam meg a beleegyezése nélkül egy olyan fotót, amelyen ketten vagyunk. Szó sincs meztelenkedésről, mégis sérelmezte, hogy megkérdezése nélkül osztottam azt meg az ismerőseimmel. Mivel ellenálltam a kép azonnali eltávolításának – szerettem volna szépségével még egy ideig dicsekedni –, nos, erre nincs jobb kifejezés: az akkor kiskamasz lányom „felnyomott” a fészen. Villámgyorsan szedtem le a fotót, mert neki volt igaza.
Fotó: Freepik.com/Pressfoto
Azóta is bánom, hogy nem kértem a teljesen ártalmatlan fotó megosztásához az engedélyét, sőt, valójában azt bánom, hogy nem voltam elég tudatos akkor még, hiszen pár éve még nem csak a barátaim láthattak rá az oldalamra. Bárki. Így bárki láthatta a kamasz gyerekemet. A bejegyzés alapján azt is, hol készült, és mikor.
Vagyis, ha ugyan az nem is volt házsszámra pontosan belőhető, hogy hol élünk, azért nagy vonalakban mégis. És ez baj. Mert néha egy-egy fotóval nem csak az a gond, hogy pikáns, vagy a gyerek későbbi életútjára nézve kellemetlen helyzetben ellőtt fotóról van szó, hanem az, hogy olyan információk birtokába kerül egy, a közösségi oldalakat rossz szándékkal monitorozó ember, amelyeket aztán felhasználhat a gyerek ellen vagy ellenünk.
Fotó: Freepik.com/stock-world-on
Nézzétek, milyen szép!
Igen, néha tálcán kínáljuk fel gyerekeinket: „Nézzétek, milyen csodaszép!”, „Holnap iskolai buli, ebben a szettben megy” fotó, és aki akarja, egy perc alatt deríti ki a mi vagy a gyerek kapcsolatrendszere alapján, melyik iskoláról, milyen buliról van szó. A buli pontos helyszínének kiderítése se okozhat gondot, és ha vagyunk annyira gondatlanok, hogy a saját programunkat is közszemlére tesszük (például „a gyerek buliban, mi meg végre eljutunk moziba”), akkor azt is megosztottuk az internet népes és láthatatlan közösségével, hogy NEM leszünk a gyerek közelében. Valójában minden szülő foggal-körömmel védi gyermekét, mégis elősegíthetjük azt, hogy áldozattá váljon, és ehhez elég egy buliszettről készült fotó, és/vagy az, hogy nem kezeljük gondosan a közösségi oldalak beállításait, de valójában ez is kevés: aktuális életeseményeinkről, a gyerek programjáról, a családi nyaralásról nem lenne szabad részletekbe menően információkat megosztani akkor se, ha arra „csak” az ismerősök látnak rá. Néha csak annyi a kár, hogy esetleg a közösségi oldalon előre „eldicsekedett” nyaralás alatt (ahh, már csak 24 óra, és repülünk, várj ránk, tenger, megyüüüünk!) kirámolják a lakást, de lehet ennél drámaibb is a veszteség, ha meggondolatlanul megosztott fotók, információk segítségével cserkészik be a gyerekünket.
Nem éri meg. Milliárdni lájk mellett sem éri meg, úgy hiszem.
