Siker

Kristóf Réka nyerte meg a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutatót

Kristóf Réka énekes lett a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató műsor idei szériájának abszolút győztese a nézők szavazatai alapján. Egy éven át havi bruttó egymillió forintot kap, és felléphet a New York-i Carnegie Hallban az Armel Operafesztivál felajánlásaként.

A kicsik korcsoportjában Abouzahra Amira, a tiniknél Kis Radu, míg a nagyok között Kristóf Réka jutott a Virtuózok fináléjába – írja az MTI. A három versenyző két-két darabbal állt a közönség elé, egy klasszikus és egy crossover művel. A nézők sms-ben vagy a produkció oldaláról ingyenesen letölthető applikációval szavazhattak kedvencükre, Kristóf Réka pedig a beérkezett szavazatok több mint 40 százalékával nyerte meg a Virtuózok harmadik szériájának fődíját.

További díjazottak

A másik két korcsoportnyertes egy éven át havi bruttó 500-500 ezer forintot nyert zenei tanulmányaira. Ezen túl Abouzahra Amira fellépési lehetőséget nyert a Berlini Filharmonikusok koncerttermében, Kis Radu pedig a londoni Covent Gardenben léphet színpadra. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap különdíját Simic Aleksander; a Liszt Ferenc Kamarazenekar különdíját Magyary Timót, Simic Aleksander és Abouzahra Amira kapta. Molnár Levente Liszt-díjas operaénekes Kristóf Rékának, Beéri Benjáminnak, Ioni Eduárdnak és Kis Radunak ajánlott fel különdíjat.

A péntek esti finálét a klasszikus zenei tehetségkutató első szériájában feltűnt Boros Misi zongorajátéka nyitotta, majd a Virtuózok idei két új zsűritagja, Várdai István csellóművész és Balázs János zongoraművész is színpadra lépett. A Virtuózok zsűrijét Miklósa Erika Kossuth- és Liszt-díjas operaénekes, Batta András Széchenyi-díjas zenetörténész és Kesselyák Gergely, az Operaház első karmestere, Liszt-díjas művész mellett idén Várdai István Liszt-díjas csellóművész és Balázs János Liszt- és Prima díjas zongoraművész alkotta.