Egészség

Szabadulás a kemikáliák fogságából: élet a dezodor után

Régebben számoltam, vajon egyetlen (alaposabb) tusolás előtt, után és közben hányféle különböző szert kenek magamra. Általában valahol nyolc és tíz körüli eredmény jött ki, ha beleszámoltam a fogkrémet és a tisztálkodás végén az arckrémet és a testápolót is. És akkor én még azok közé tartozom, akik nem festik a hajukat, s tényleg csak halványan, két-három termékkel sminkelnek!

Egy ideje már zavar a sok műanyag, félig üres, poros flakon a fürdőszobában és a kád szélén. Meg az a rengeteg vegyszer is, ami a bőrömön keresztül a szervezetembe jut. Persze a létező összes micellás víznek, sarokpuhító krémnek és szőrnövekedés-gátló testápolónak soha nem dőltem be, de pár adag félig üres dezodor, különböző illatú arcradír, maszk és hajbalzsam mindig volt otthon, melyeknek egy jelentős részét soha nem használtam, vagy csak félig, pedig súlyos ezreket fizettem értük valamikor. Zavar az elpocsékolt pénz, az sok kemikália, holott egyáltalán nem biztos, hogy közülük mind halálos méreg, sőt, biztos vagyok benne, hogy nagy részük tényleg ártalmatlan, mégsem jó érzés már magamra kenni valamit, amiről halványlila dunsztom sincs, micsoda. A harmadik és legfontosabb oka annak, hogy szépen lassan szeretnék hátat fordítani az esztelen fogyasztásnak, az az, hogy hiszek benne, csak úgy menthetjük meg ezt a Föld nevű, egyre betegebb bolygót, hogy sürgősen szemléletet váltunk, és mostantól az ő szükségleteit tatjuk szem előtt, nem csak a sajátjainkat.

Fotó: iStock.com/Anna-Ok

Fotó: iStock.com/Anna-Ok

Első lépés: búcsú a dezodoromtól

Elsőként valamiért a dezodorra esett a választásom még tavasszal. Feltehetően azért, mert éppen abból fogytam ki, s úgy döntöttem, ezúttal nem a megszokott, alumíniummal dúsított márkát választom, hanem kipróbálok valami újat. Egy átlagos dezodor ugyanis összehúzza a pórusokat, s lehetetlenné teszi, hogy a nyirokrendszer megszabaduljon a felhalmozódott méreganyagoktól, a bennük lévő alumíniumvegyületek akadályozzák meg az izzadást. Mindezek fejében viszont bizonyos mértékű kockázatot vállalunk, ugyanis sok vizsgálat összefüggést talált a dezodorokban található alumíniumvegyületek és a mellrák kialakulása között, sőt, a legtöbb dezodorban a kis betűkben megbújnak a különböző, tartósítószerként használt parabének, melyek állítólag a hormonháztartást befolyásolják, a BHT tartósítószer pedig allergiát okozhat.

Megmondom őszintén, hogy a környezettudatos megoldás mellett olyan megoldást is kerestem, ami olcsó, mivel nem szerettem volna vakon sok ezer forintot kiadni, éppen ezért próbáltam ki első körben a kristályos dezodort. Ez gyakorlatilag nem más, mint ásványi só, mely nem összehúzza a pórusokat, hanem az izzadságban megtelepedő bacilusok táptalaját fertőtleníti, így segít megakadályozni a testszag kialakulását. Az izzadáson viszont nem segít, így ha valaki hajlamos rá, és nagyon zavarják a foltok, akkor az ne ezt a terméket válassza!

A kristálytömböt közvetlenül fürdés vagy zuhanyzás után kell használni, a még nedves hónaljat dörzsöljük be vele, hogy a baciknak esélyük se legyen elszaporodni. Nem baj, ha este fürdünk, használjuk nyugodtan éjszakára is, mivel nem vegyszer, ám ne felejtsük el reggel kicsit megvizezni a tömböt, s újra átkenni a kényes területet vele.

Fotó: iStock.com/Andry5

Fotó: iStock.com/Andry5

Természetesen mi magunk is elkészíthetjük a dezodorunkat: vízgőz felett felolvasztott, két evőkanálnyi sheavajban keverjünk el egy evőkanál szódabikarbónát, két evőkanál kukoricakeményítőt és 7 csepp jó minőségű levendula- vagy teafaolajat (a teafa inkább antibakteriális), esetleg citrom illatút. Hűtsük ki, majd ezután is tároljuk hűvös helyen. Egyszerre egy babszemnyit használjunk hónaljanként.

Nem télen-nyáron!

Téli és tavaszi hónapokban még jó lehet a kristály, a nyári kánikulában azonban már kevésnek bizonyul a tömb, így vagy váltunk, vagy kiegészítjük illatosított, pumpás dezodorral, ahogy én is tettem, amikor június elején nyilvánvalóvá vált, hogy ez kevés lesz. Így találtam rá, egy natúr pumpás dezodorra, mely kitűnő illatú (organikus esszenciát tartalmaz), s ugyan van benne alkohol, mely irritálja is olykor a bőrömet, de hihetetlenül frissítő, s a két termék együtt igazán jól működik. És még így sem költök többet, mint előtte, hiszen a 700 forintos kristálytömb nagyjából életem végéig kitart majd, a pumpás dezodor pedig saját márkás, az ára kifejezetten kedvező, s egy hónap alatt a felét használtam nagyjából el.

Persze több a kellemetlenségem, s általában napjában többször is használom a szereket, de így legalább tudom, hogy hónaljon keresztül legalább már nem mérgezem magam, valamint legalább egész nap friss és üde az illatom.