A balatonfüredi Anna Grand Hotel termeiben és kertjében tartott 192. Anna-bálon a közönségtől a tizenöt legtöbb szavazatot kapó hölgy közül választotta ki a zsűri a legszebbeket. A zsűri által a legszebbnek ítélt tizennyolc éves balatonfüredi Barna Dorina a veszprémi Lovassy László Gimnázium matematika tagozatára jár. Két évvel ezelőtt, tizenhat évesen, már részt vett a bálon szüleivel, akkor a 2015-ös Anna-bál első udvarhölgyévé választották. Az udvarhölgyek mindketten elsőbálozók lettek. Az első udvarhölgynek választott tizennyolc éves balatonfüredi Schütz Annamária Kinga a veszprémi Lovassy László Gimnáziumba jár, a második udvarhölgynek választott tizenhét éves, szintén balatonfüredi Kiss Kíra Dalma pedig a helyi Lóczy Lajos gimnázium tanulója.
A bál királynője Royal Garden mintával ellátott herendi porcelán díszserleget kapott – ilyen mintájú nászajándékot küldött Magyarország Vilmos brit herceg esküvőjére. Az első udvarhölgy Rotschild-mintára épülő, madaras mintázatú, a második udvarhölgy pedig türkiz-platina Apponyi-mintás vázát kapott. A bál szépei vasárnap délelőtt a Kisfaludy Színpadon mutatkoznak be a közönségnek, majd lovas huszárok kíséretében sétakocsikázásra indulnak a városban.
Az első Anna-bált 1825. július 26-án tartották Szentgyörgyi Horváth Fülöp János balatonfüredi fogadójában, a házigazda leánya tiszteletére. Az ifjú Anna Krisztina azon az estén ismerkedett meg későbbi férjével, Kiss Ernő huszárkapitánnyal, az 1848–49-es szabadságharc aradi tábornok vértanújával.
-
-
Balatonfüred, 2017. július 29.
A 192. Anna-bál résztvevői a balatonfüredi Anna Grand Hotel parkjában 2017. július 29-én.
MTI Fotó: Mohai Balázs
-
-
Balatonfüred, 2017. július 29.
A 192. Anna-bál résztvevői a balatonfüredi Anna Grand Hotel parkjában 2017. július 29-én.
MTI Fotó: Mohai Balázs
-
-
Balatonfüred, 2017. július 29.
A 192. Anna-bál résztvevői a balatonfüredi Anna Grand Hotel parkjában 2017. július 29-én.
MTI Fotó: Mohai Balázs
-
-
Balatonfüred, 2017. július 29.
A 192. Anna-bál résztvevői a balatonfüredi Anna Grand Hotel parkjában 2017. július 29-én.
MTI Fotó: Mohai Balázs
-
-
Balatonfüred, 2017. július 29.
A Magyar Állami Operaház balettművészei táncolnak a 192. Anna-bálon a balatonfüredi Anna Grand Hotel parkjában 2017. július 29-én.
MTI Fotó: Mohai Balázs
-
-
Balatonfüred, 2017. július 29.
A 192. Anna-bál résztvevői a balatonfüredi Anna Grand Hotel parkjában 2017. július 29-én.
MTI Fotó: Mohai Balázs
-
-
Balatonfüred, 2017. július 29.
A 192. Anna-bál résztvevői táncolnak a balatonfüredi Anna Grand Hotel parkjában 2017. július 29-én.
MTI Fotó: Mohai Balázs
-
-
Balatonfüred, 2017. július 29.
A 192. Anna-bál résztvevői a balatonfüredi Anna Grand Hotel parkjában 2017. július 29-én.
MTI Fotó: Mohai Balázs
-
-
Balatonfüred, 2017. július 29.
A 192. Anna-bál résztvevői táncolnak a balatonfüredi Anna Grand Hotel parkjában 2017. július 29-én.
MTI Fotó: Mohai Balázs
-
-
Balatonfüred, 2017. július 30.
A 192. Anna-bál szépe a tizennyolc éves balatonfüredi Barna Dorina (j2), mellette első udvarhölgye, a balatonfüredi tizennyolc éves Schütz Annamária Kinga (j), valamint második udvarhölgye, a tizenhét éves balatonfüredi Kiss Kíra Dalma (j3) a 192. Anna-bálon a balatonfüredi Anna Grand Hotel parkjában 2017. július 30-án.
MTI Fotó: Mohai Balázs
-
-
Balatonfüred, 2017. július 30.
A 192. Anna-bál résztvevői az eredményhirdetés előtt a balatonfüredi Anna Grand Hotel parkjában 2017. július 29-én.
MTI Fotó: Mohai Balázs
-
-
Balatonfüred, 2017. július 30.
A 192. Anna-bál szépe a tizennyolc éves balatonfüredi Barna Dorina átveszi a Royal Garden-mintával ellátott herendi porcelán díszserleget Simon Attilától, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatójától a 192. Anna-bálon a balatonfüredi Anna Grand Hotel parkjában 2017. július 29-én.
MTI Fotó: Mohai Balázs
-
-
Balatonfüred, 2017. július 30.
A 192. Anna-bál szépe a tizennyolc éves balatonfüredi Barna Dorina a Royal Garden-mintával ellátott herendi porcelán díszserleggel a 192. Anna-bálon a balatonfüredi Anna Grand Hotel parkjában 2017. július 30-án.
MTI Fotó: Mohai Balázs
-
-
Balatonfüred, 2017. július 30.
A 192. Anna-bál szépe a tizennyolc éves balatonfüredi Barna Dorina (k), mellette első udvarhölgye, a balatonfüredi tizennyolc éves Schütz Annamária Kinga (j), valamint második udvarhölgye, a tizenhét éves balatonfüredi Kiss Kíra Dalma (b) a 192. Anna-bálon a balatonfüredi Anna Grand Hotel parkjában 2017. július 30-án.
MTI Fotó: Mohai Balázs
-
-
Balatonfüred, 2017. július 30.
A későbbi győztes Barna Dorina, tizennyolc éves balatonfüredi lány az eredményhirdetés előtt a 192. Anna-bálon a balatonfüredi Anna Grand Hotel parkjában 2017. július 29-én.
MTI Fotó: Mohai Balázs