Otthon

Duguláselhárítás házi módszerekkel

A legtöbb esetben vannak előjelei, sokszor mégsem törődünk időben a problémával, csak akkor, amikor már nagyobb a baj: nem folyik le, bedugul a lefolyó, vagy visszfelé indul meg a víz a vécén. Hívhatunk szerelőt a dugulás elhárítására, de próbálkozhatunk házi módszerekkel is. Aztán ha végképp nagy a baj, még mindig kérhetjük szakember segítségét.

A duguláselhárítás egyik legjobb módszere a megelőzés, mint annyi minden más területen. Érdemes bizonyos időközönként, havonta, kéthavonta kitisztítani a lefolyócsöveket a konyhában és a fürdőszobában is. Használhatunk szűrőt, amely nem engedi a lefolyóba a nagyobb darab szennyeződéseket, ételmaradékokat, és olykor át is öblíthetjük a csöveket forró ecettel. Ha rendszeresen karbantartjuk a lefolyót, talán soha nem lesz szükségünk sem a pumpára, sem a szakemberre.

Ha mégsem, akkor jöhetnek a házi praktikák, amelyek megoldást nyújthatnak duguláselhárítás idején. A probléma súlyosságától függően több választásunk is lehet: vagy hívunk egy szerelőt, vagy a boltban vásárolt kemikáliával vesszük fel a harcot a dugulással szemben. És természetesen ott a lehetőség arra is, hogy fillérekből, otthon is megtalálható praktikákkal oldjuk meg a helyzetet.

Fotó: Pexels/ CCO License

Fotó: Pexels/CCO License

Szódabikarbóna, trisó és bórax

A mosdókagyló és a mosogató dugulása esetén használhatunk szódabikarbónát, ami nemcsak vízkő ellen és a ruhák fehérítésére alkalmas, de a lefolyócsövek karbantartásában és kisebb dugulásoknál is segíthet. Tegyünk öt evőkanálnyit a forrásban lévő vízbe, majd öntsük a lefolyóba. Egy fokkal hatásosabb, ha a szódabikarbónát ecettel párosítjuk. Egy tölcséren keresztül öntsünk a lefolyóba fél pohár szódabikarbónát, és ezután öntsünk bele egy pohár ecetet. Ne lepődjünk meg, hogy habosodni fog – amikor csökken a habzás, öblítsük le a lefolyót forró vízzel.

Nemcsak a mosógép tisztításánál, de a lefolyók esetében is hasznos lehet a trisó. Öntsünk egy egész flakonnyit a lefolyóba, és hagyjuk hatni egy egész estén keresztül. Reggel pedig jöhet a forróvizes öblítés. Harmadik lehetőség a bórax, amit szintén egy tölcséren keresztül öntsünk a lefolyóba két pohár forróvíz kíséretében. Hagyjuk hatni körülbelül 15 percig, majd öblítsük le forró vízzel.

Amikor a vécé eldugul

Olyankor nincs mese, elő kell venni a pumpát. Ha nem olyan makacs a dugulás, ebben az esetben is használhatunk szódabikarbónát, csak nagyobb mennyiségre lesz szükségünk, mint a lefolyók esetében. Három kisebb zacskóval öntsünk a vécébe belőle, majd egy egész flakon forró ecetet. Trisóval is próbálkozhatunk. Öntsünk egy egész flakonnal a vécébe, majd körülbelül 15 perc után öntsünk rá forrásban lévő vizet. Ha egyik megoldás sem segít, és a pumpamódszer sem bizonyult hatásosnak, hívjunk inkább szerelőt, aki elhárítja a dugulást.