Most más a helyzet. Azt hiszem, megértem a jógára, de tekintve folyamatosan fájó gerincemre, az átforgolódott, átnyögött éjszakákra, talán csak látóköröm szélesedett ki: és szerelembe esnék én mással is, ha az (gerinc-)támogatást ígér. De e pillanatban azonban, szó szerint is, meghajtom derekam és nyakam a jóga előtt. Nyújtózok, ahogy kell, néha még azon is túl, rám is szól a jógaoktató rögvest. Mert figyel rám. Ezért is nagyon jó.
Fotó: iStock.com/ fizkes
Ahogy a napló előző részében ígértem, beszámolok hát friss jógakapcsolatomról
Ügyesen választottam helyet és oktatót – mindenki azt mondta, ez utóbbi a legfontosabb –, de nekem azért fontos volt, hogy elérhető távolságban legyen tőlem a hely is, a napi majd 300 km-es ingázás mellé már nem és nem és nem fér bele egy kiruccanás munka után mondjuk a budai hegyekbe, hiába lenne ott a legtutibb mester. Földrajzilag nem stimmelne a dolog, bár közelebb van, mint India – és ezt mindenki tudja, ott élnek az igazi mesterek. Néhány akár háromszáz évig is.
A neten találtam meg Olgit, aki nagyon fiatal, messze van a 300-tól, de rögvest a szívembe zártam: olyan, mint egy kecses porcelánfigura, bár hajlékonyabb a porcelánnál, elsőre láttam rajta. Ez mindenképp mellette szóló érv volt, rögtön elképzeltem magamat, ahogy – hozzá hasonlóan – tekerem jobbra, balra törzsemet, fülem mögé gyömöszölöm a bokám, spárgázok lazán, a két vállam közé húzom fenekem, és meg se kottyan majd.
De Olgi hamar visszarántott a földre. Azt mondta: üljek le törökülésbe. Mi az nekem? – vidultam tovább, aztán úgy maradtam, mert rá kellett ébrednem, hogy akkor ültem utoljára törökülésben, amikor a pár éves fiaimmal matchboxoztam a földön. Akkor még ment, jógalégzés nélkül is huppantam, gyűrtem magam alá a két lábam ruganyosan.
Első alkalommal a jógalégzés se segített
Az már csak tejszínhab a tortán, hogy azt se tudtam, mi fán terem IGAZÁBÓL a jógalégzés. Oké, értem: nagyokat lélegzek. Leszívom a levegőt a tüdőmbe – vegetatív alapon is megy? Nem? Nem. Merthogy irányítani kell, célra tartani, mint egy íjpuskát, fókuszálni. Hasra, mellkasra, vállra. Megtudom, hogy később a testem bármely porcikájára tudom majd irányítani az oxigénnel dúsított levegőt – valójában ez is egyike az öngyógyítás eszközének, a görcsök, feszültségek oldásának. Szóval hagytam a törökülést, és inkább hanyatt feküdtem, a jógalégzés elsajátítása okán. És élveztem. Izé, élvezni kezdtem, ahogy emelkedik, ahogy süllyed, ahogy bizseregnek a lábujjaim. Ki és be. Ki és be. Ki és be.
Arra ébredtem, hogy Olgi szól, kicsit mélyre szaladtam, de sebaj, örül, hogy a légzés segítségével ilyen klasszul lazulok elsőre. Vigyorogtam csendesen, hiszen gerincfájdalmaim miatt ön- és közveszélyesen kialvatlan vagyok. Igazából, ha egy pillanatra is szűnik a fájdalom, bárhol, egy kakukkszótól hangos fenyőcsúcson is elaludnék, az se zavarna, ha a fészekparazita kakukk megpróbálna kiebrudalni onnan. Zuhanás közben se ébrednék fel.
Fotó: iStock.com/fizkes
Szanszkritnyelv-lecke, első fejezet
De Olgi felkészülten várt: nem hagyta, hogy álomittasan lazuljak, elvégre a cél, hogy ne fájjak, hogy a gerinc melletti izmok erősödjenek, hogy a görcsök kilazuljanak. Ezért értelmezhetetlen utasításokat adott. Illetve a szavakat nagyjából értettem – ha magyarul mondta, de az ászanák nyelvén nem vagyok topon. Márpedig egy valamirevaló jógi azonnal és pontosan azt a pózt veszi fel, amit hall: például azt, hogy bhudzsangászana. Ühüm. Savászana. Még ühümebb. Trikónászana. Ühüm. Ühüm. Ühüm.
Kicsit megkavart ez a szanszkrit nyelv, de aztán magamra találtam. Vicc nélkül: már az első másfél óra után felfrissültem. A kacifántos nyújtások, a helyes légzés, a fókuszálás, valamint Olgi értő, figyelő szeme, és AHOGY beállított a helyes pózokba, valódi csoda. Mintha. Mintha… nem fájna annyira, és a lépcsőn is könnyebben megyek fel. Nem lihegek (annyira).
Hetente járok hozzá magánjógára, de ezzel egy időben folyamatosan otthon is nekifeküdtem a jógának. Naponta jógázok. A következő cikkben elmondom, hogyan. Mert nem lehet ám csak úgy átabotában nekiveselkedni ennek sem. De addig is csinálok egy üdítő savászanát. Csak el ne aludjak. Nem venné ki jól magát a szerkesztőségben. Mégiscsak egy munkahely.
