Mára a vakrandit – vagyis azt, amikor egy kedves barátunk ismer valakit, aki hallott valakiről, aki illene hozzánk – teljesen felváltotta az internetes randizás. Egyrészt érthető, hiszen kényelmesebb, mégsem teljesen információ és kommunikáció nélküli az első találkozás, és egészen biztosan nincs egy harmadik fél, akinek kellemetlen, ha nem jön össze. De valljuk be, van valami bájos abban, ha két vadidegent próbál összehozni egy közös ismerős.
Igazán rejtélyes
A rejtély pedig izgalmas, egészen addig, míg be nem bizonyosodik az ellenkezője, például, hogy a világ legunalmasabb randipartnerével találkozunk, és közös ismerősünk tévedett. De addig is álmodozhatunk a rejtélyes idegenről, akiről még az is kiderülhet, hogy éppen őt kerestük már évek óta.
Fotó:Pexels/CC0 License
Nincs benne semmi algoritmus
A társkereső oldalakat használva látjuk, hogy kivel mi a közös érdeklődési körünk vagy tulajdonságunk, és ez akarva-akaratlanul is irányítja a beszélgetést. Egy vakrandi esetében azonban nem bízhatunk másban, csak közös barátunk vagy barátaink jó ítélőképességében és abban, hogy kellőképpen ismernek mindkettőnket ahhoz, hogy összeboronáljanak.
Van benne valami régimódi
Mármint a legjobb értelemben. Semmi üzengetés, semmi kép alapján megítélés, vagy statisztikák, százalékok és adatok, hogy mennyire illünk össze. Csak egy időpont, egy helyszín és két idegen, akik mindketten az igazit keresik. Egyszerűen romantikus.
Remek sztorik kerekednek belőle
Akkor is, ha jól sül el, és akkor is, ha nem, hiszen lehet belőle a legjobb és a legrosszabb randizós élményünk is. Könnyen lehet, hogy még az unokáinknak is ezt meséljük majd, de ha nem alakul jól, akkor sincs semmi baj, legfeljebb megkérjük a kedves barátainkat, hogy többet ne boronáljanak minket össze egy vadidegennel.
