×

Siker

„Hogy maradjon lelki energiánk az igazán fontos dolgokra!” – interjú Pareto lányával

Erdélyi Borókával, a Pareto lánya egyre népszerűbb blog szerzőjével beszélgettünk az időről, amiből egyre kevesebb áll a rendelkezésünkre, pedig lehetne ez akár másképp is. Az egész csak szervezés kérdése.

Ki az a Pareto és ki az ő lánya, azaz miért éppen ez lett a blogod címe?

A fő témám az egyszerűbb gondolkodásmód, legyen az tárgyi minimalizmus vagy az időnk megvédése a lényegtelen dolgoktól. Az olasz közgazdászról elnevezett Pareto-elv nagyszerűen összefoglalja mindazt, amiben életvezetés, időmenedzsment szempontból hiszek. A 80/20-as szabályként is ismert elv szerint az erőfeszítések 20%-a felel az eredmények 80%-áért. Azaz: ha sikerül megválnunk a 80%-nyi fölöslegtől, sokkal egyszerűbb, élhetőbb, hatékonyabb lesz az életünk – legyen szó az időbeosztásunkról, a céljainkról, az otthonunkról, sőt, az emberi kapcsolatainkról. A névválasztás során ezt a számomra alapvető életvezetési elvet szerettem volna hangsúlyossá tenni.

Erdélyi Boróka  Fotó: Fender Csaba

Erdélyi Boróka
Fotó: Fender Csaba

Milyen indíttatásból kezdtél bele a blogírásba? Mire szeretnéd felhívni az emberek figyelmét, vagy megtanítani őket?

A mai ember élete túlságosan meg van bonyolítva. Rengeteg szellemi és lelki energiát vonnak el az olyan hétköznapinak tűnő, ám teljesen fölösleges dolgok, mint a reggeli öltözködés (nincs egy rongyom se), az esti bevásárlás (amikor 26 narancsléből kell választanunk) vagy a fölösleges társadalmi elvárások (olyan tévesen értelmezett kötelezettségekre, programokra igent mondani, amihez semmi kedvünk, miközben a számunkra fontos emberekre, hobbikra vagy akár pihenésre nincs idő). A munka frontján hasonló a helyzet: meetingelünk, e-mailezünk, fontoskodunk ahelyett, hogy pontosan megfogalmaznánk magunk számára, hogy mi is a valódi célunk, és mit kell tennünk ahhoz, hogy ezt a célt elérjük. A blogon arra hozok ötleteket, hogy miképpen tudjuk a mindennapokat egyszerűbbé tenni annak érdekében, hogy maradjon kapacitásunk, időnk, lelki energiánk az igazán lényeges dolgokra – a magánéletben és a hivatásunkban egyaránt.

Mi a szakmád, és hogy kapcsolódik a blog témájához?

Villamosmérnökként diplomáztam, ám a trafók és diódák világa helyett lean menedzsmenttel kezdtem el foglalkozni. A lean szervezési elmélet a tevékenységek kialakításakor azt tartja szem előtt, hogy mi teremt értéket, és minden más lépést veszteségként könyvel el – a cél az, hogy a veszteségeket minimalizáljuk. Magánéletre lefordítva ez azt jelenti, hogy meg kell találnunk azokat a területeket, értékeket az életünkben, amelyek valóban fontosak számunkra, és minden mást nyugodt szívvel söpörjünk ki, vagy legalábbis szorítsuk vissza a jelenlétüket. Magyarán a szakmámban is hasonló elvek mentén dolgozom.

Mit jelent az, hogy minimalista maximalista?

A minimalista maximalista a Pareto-elv egy másik megfogalmazása. Az életem számomra valódi jelentőséggel bíró területein igyekszem a lehető legtöbbet kihozni magamból, minden másban megelégszem egy tűrhető szinttel. Így nem forgácsolódom szét a sok mondvacsinált kötelezettség között, sé marad időm és erőm arra, ami számít.

Fotó: iStock.com/hobo_018

Fotó: iStock.com/hobo_018

Mennyire sikeres, népszerű a blog? Úgy érzed, érdekli az embereket ez a téma?

Magam is meglepődtem, amikor egyre többen és többen kezdtek olvasni, és mostanra már egy szuper kis törzsközönség alakult ki a blog kapcsán. Az érdeklődés okát abban látom, hogy olyan témákat feszegetek, amelyek a legtöbb mai ember számára kritikusak. Írok a család és a munka egyensúlyáról, a hétköznapokban is jól alkalmazható időmenedzsment eszközökről és a pénztárcánkat, valamint a környezetünket kímélő minimalista életszemléletről. Hiszek abban, hogy mindannyiunk javára válik egy kis belső nyugalom és csend, amelyhez a lényegre törő gondolkodásmód nagy segítség lehet.