A honvédtisztek esküjét követően légi és vízi parádé lesz a Duna Lánchíd és Margit híd közötti szakaszán vasárnap délelőtt – mondta Sári Szabolcs alezredes, a MH Ludovika Zászlóalj parancsnoka az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában. Az ünnepség a nemzeti lobogó felvonásával kezdődik a Kossuth téren, ezt követi a honvédtisztjelöltek esküje. Mint mondta, a leendő hadnagyok már pénteken átvették az avatási szablyájukat és a hadnagyi vállszalagot.
A program délelőtt 10 órakor légi és vízi parádéval folytatódik. A Parlament előtt, a Duna fölött repülnek el a Magyar Honvédség légieszközei, először is egy három Gripen vadászrepülőgépből álló kötelék. Ezeket a felderítő-kiképző repülőgépek köteléke követi, majd könnyű- és szállítóhelikopterek tesznek tiszteletkört. A vízi parádé során először a Magyar Honvédség aknamentesítő hajói vonulnak fel, amelyeket a polgári hajók követnek. Megnyitják a nyilvánosság előtt a Lajta Monitor múzeumhajót is.
Jó hír, hogy pluszvonatokat állít forgalomba a MÁV az augusztus 20-i tűzijáték után, és az utasforgalmi igényekhez igazodva az InterCity vonatokat több kocsival közlekedteti.
Az idei Szent István-napi kenyér hagyományos technológiával készült, adalék nélkül, melyet 19-én és 20-án, szombaton és vasárnap a Várkert Bazárnál lehet megkóstolni és megvásárolni. Emellett egy másik különleges terméket is megkóstolhatunk, a szilvás tepertős papucsot, amely szatmári szilvalekvárral készül. A legjobb búza-, rozs- és innovatív kenyér az ünnep után az ország számos pékségében kapható lesz.

Budapest, 2016. augusztus 20.
A Magyar Pékség Védjegyével ellátott Szent István-napi kenyér a Magyar Ízek Utcája elnevezésű rendezvényen a budapesti Clark Ádám téren 2016. augusztus 20-án.
MTI Fotó: Marjai János
És ha már ott járunk, ne hagyjuk ki az Ízek Utcáját sem, mert 150 kiállító termékei közül tudunk majd választani. A Várkert Bazártól egészen a Szilágyi Dezső térig várják a látogatókat. A magyar kiállítók mellé az idén is csatlakoznak a V4 országai – Szlovákia, Lengyelország és Csehország –, amelyek három standon mutatják be étel- és italkülönlegességeiket, a lengyel heringtől a cseh knédliig. De lesz karcagi birkapörkölt, gyömbéres kolbász, szatmári töltött káposzta, alföldi pásztorleves, sokacbab és cigánykáposzta is. Lesznek még lekvárok, gyógynövénykészítmények, sörök, borok, pálinkák, változatos húskészítmények és sajtok. És természetesen az ország tortáját is itt tudjuk megkóstolni először. Csak győzzünk választani!
Az idei évben kiemelt szerepük lesz a kézműves söröknek, a Fő utca Clark Ádám tér felőli végén kialakított Kézműves sör utcában tizennégy kézműves sörfőzde több mint százféle termékét kínálja a látogatóknak.
Székesfehérvár
III. Béla Árpád-házi király koronázása és életének főbb állomásai jelennek meg a székesfehérvári Koronázási Szertartásjáték pénteki és szombati előadásain a Nemzeti Emlékhelyen felállított szabadtéri színpadon. A városnak különös jelentősége van a magyar történelemben. A darab címszerepét Hirtling István, feleségét Trokán Nóra játssza, feltűnik a bizánci császár szerepében Trokán Péter, Bánfi Lukács esztergomi érseket Sághy Tamás, Anonymust Blaskó Péter, István kalocsai érseket Mihályi Győző, Eufrozinát, az anyakirálynét Závodszky Noémi alakítja.
Margitszigeti koncert
Gálakoncertet adnak augusztus 20-án a Margitszigeten Bogányi Gergely zongoraművész és a Virtuózok 3. évadának döntősei és korcsoportgyőztesei, valamint a korábbi évadok tehetségei.
A koncert első felében Bogányi Gergely Boros Mihállyal közösen Schubert-, Debussy- és Beethoven-műveket ad elő, a második részben élőben közvetítik az ünnepi tűzijátékot, a harmadik részben pedig színpadra lépnek a Virtuózok harmadik évadának döntősei és korcsoportgyőztesei, valamint a korábbi évadok tehetségei. A koncert után különjáratok a Nyugati pályaudvarig szállítják a színházból a vendégeket.