Az idei pótfelvételik jelentkezési határidején ugyan már bőven túl vagyunk, a hivatalos ponthatárok elvileg pont a mai napon kerülnek nyilvánosságra. Ám ha valakit a pótfelvételi során sem vesznek fel egyetlen felsőoktatási intézménybe sem, annak sem kell elkeserednie, hiszen nem dől össze a világ, ha kimarad egy év, el lehet tölteni ezt az időt hasznosan is.
Fotó: iStock.com/shironosov
EVS
Az Európai Önkéntes Szolgálat (EVS – European Voluntary Service) az Erasmus+ program keretén belül 17 és 30 év közötti fiataloknak nyújt lehetőséget arra, hogy hosszabb-rövidebb ideig külföldön önkéntes munkát végezzenek. Önkéntesként egy társadalmilag hasznos, nonprofit szervezetnél dolgozhatnak a fiatalok. Az önkéntesség időtartama minimum 2 hónap, maximum 12 hónap. Több terület közül lehet választani: ilyenek például az ifjúsági és gyerekprogramok, a szociális terület, a kultúra, művészetek, környezetvédelem és a sport – olvasható a szervezet honlapján.
A fogadó szervezet általában biztosít szállást, és az oda- valamint a hazautazás költségét is állja. Emellett zsebpénzt is kap a sikeres pályázó, mely éppen a mindennapi szükségletek fedezésére elég, meggazdagodni senki nem fog ebből az összegből, szépen el fogja költeni. Ezen a linken az összes információt megtalálhatjuk, amire szükségünk van.
Mit adhat az önkénteskedés?
Képzeljük el, mit érezhet az a fiatal, aki sem a felvételin, sem pedig a pótfelvételin nem kellett sehová. Leginkább csalódott és szomorú lehet, mely azzal az érzéssel is párosulhat akár, hogy ő nem jó semmire és nem kell senkinek. Ne tetézzük a bajt, azaz ebben a szomorú pillanatban inkább vigasztaljuk, ne dörgöljük az orra alá az év közbeni lusta hétköznapokat, a hétvégi bulikat. Valószínűleg ő is bánja már őket magától. Ebben a korban egy év még nagyon nagy idő, mely alatt sok minden történhet, és szinte elképzelhetetlenül sokat változhat a személyiség, pláne az érdeklődés. Előfordulhat, hogy a megszállottan közgazdásznak készülő fiatalt olyan ingerek érik, olyan emberekkel találkozik, melyek egy teljesen ellentétes, a személyiségéhez esetleg sokkal közelebb álló úton indítják el.
Fotó: iStock.com/dolgachov
Elengedjem? Ne engedjem?
Hát igen, súlyos dilemma, és ezt aztán tényleg mindenkinek magának kell tudnia. Ha kétségeink vannak, nézzünk magunkba, és vizsgáljuk meg, vajon tényleg alkalmatlan-e a gyermek, hogy külföldön éljen, szüleitől távol és teljesen önállóan, vagy csak azt hisszük, hogy az. Ma már akár naponta kétszer, háromszor is beszélhetünk vele, ha nagyon aggódunk érte (más kérdés, hogy lehet, nem kellene), és ha nem küldjük nagyon messze, akkor bármelyik pillanatban autóba/repülőre pattanhatunk, és érte mehetünk (bár lehet, ezt sem kéne első szóra). Mindenesetre ha tényleg semmi nem jött össze neki, talán ez még egy jó megoldás lehet számára. Arról nem is beszélve, hogy féltett csemeténk nem iskolapadból iskolapadba kerül pár hét buli után, hanem megtapasztal valami igazit, valami valóságosat, megismer másokat,é s ha szerencsénk van, esetleg sokkal érettebb személyiséggel kezdhet neki jövő szeptemberben a felsőoktatásnak.
