A szervezők MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a magyar és külföldi nyelviskoláktól a nyelvvizsgaközpontokon, illetve a könyvkiadókon át egészen a nyelvi utaztatókig és a szoftverfejlesztőkig rengeteg szolgáltatás és termék képviselteti majd magát a rendezvényen.
A közleményben kitértek arra is, hogy az Eurostat legfrissebb adatai szerint az Európai Unióban Magyarországon beszélnek a legkevesebben idegen nyelvet. Az EU országait érintő kutatásban 37 százalékkal lett utolsó Magyarország, és a lemaradást hűen tükrözi, hogy a hátulról harmadik Spanyolországban 51 százalék ez az arány.
Fotó: iStock.com/shironosov
A nyelvet tanulók közül a legtöbben még mindig az angolt választják. Az általános és középiskolai tanulók 67 százaléka Shakespeare nyelvét szeretné elsajátítani, ami azt jelenti, hogy többen tanulnak angolul, mint az összes többi nyelvet együttesen. Második a német, majd ezt követi sorrendben a francia, a spanyol és az olasz. Azonban a 18. Nyelvparádén a látogatók – a „sztárnyelvek” mellett – számtalan más nyelvvel is találkozhatnak. Az újdonságokra nyitott nyelvtanárok pedig módszertani konferencián vehetnek részt.
Az év egyik különlegessége a dalpályázat, amelyen magyar számok refrénjeit fordították le a jelentkezők, ezzel is bizonyítva, hogy a nyelvtudás nemcsak a diplomaszerzésben vagy a külföldiekkel való nyári ismerkedésben segíti a fiatalokat, hanem utat nyithat számukra számos kreatív tevékenységhez. A Nyelvparádé fotópályázatára a kulturális sokszínűséget bemutató képekkel jelentkezhettek mindazok, akik felismerték: számos nemzet képviselője él nálunk és, ha „egy nyelvet” beszélünk velük, akkor jobban megismerhetjük őket, kultúrájukat, hagyományaikat.
A szervezők egy táncos Guinness-rekord-kísérlettel is készültek, a látványos flashmobba bárki beszállhat. A rendezvényre ingyenes a belépés, kerekes székkel is látogatható.







