Otthon

Mentsünk együtt életet! – különleges kampányt indít az Országos Mentőszolgálat

Szeptember második szombatja az elsősegélynyújtás világnapja – az életmentő ismeretek fontosságára hívja fel a figyelmet az Országos Mentőszolgálat új kampánya, amely az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával, a Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika, a Magyar Resuscitatiós Társaság és az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium diákjainak közreműködésével valósul meg.

„Az elmúlt években sokat tettünk a lakosság életmentő ismereteinek, tettrekészségének fejlesztéséért, de még most sem lehetünk elégedettek, a kiérkező mentők csak ritkán találkoznak szakszerű elsősegélynyújtással” – olvasható az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán. A mentők által évente észlelt mintegy hatezer hirtelen vérkeringés-megállás esetében csak akkor van esély az újraélesztésre, ha a mentő megérkezéséig valaki elkezdi a mellkasnyomásokat. A nemzetközi szakirodalom szerint az azonnal megkezdett újraélesztéssel és egy gyorsan megérkező defibrillátorral az újraélesztések akár 60 százaléka sikeres lehetne, ami Magyarországon évente több ezer emberéletet jelent.

https://www.instagram.com/p/BUpcC_PFCSn/?taken-by=orszagosmentoszolgalat
A helyzet javításának érdekében egy fiataloknak szóló, számukra érdekes és motiváló kampánnyal sokat tehetünk, ezért 2017 szeptemberétől az Országos Mentőszolgálat az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával, a Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika, a Magyar Resuscitatiós Társaság és az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium diákjainak közreműködésével országos és újszerű kampányt indít. Ennek során budapesti és vidéki fesztiválokra, nagyobb ifjúsági rendezvényekre oktatóbabákkal települnek ki a szakemberek, hogy gyors és gyakorlati oktatással képezzék ki a fiatalokat az újraélesztésre. Ráadásul a mellkasnyomások ütemének elsajátítását egy népszerű zenekar, az Irie Maffia is segíteni fogja. A csapat „100 bpm” ütemű Wake Up! című slágere lesz az újraélesztők zenéje, hiszen a ritmus illeszkedik a mellkasnyomások tempójához, ezért a dalt a zenekar az életmentőknek szánja, és a rendezvények keretében elő is adja majd. A Wake Up – Mentsünk együtt életet! kampány nyitánya az Irie Maffia zenekar csütörtöki fővárosi koncertjén lesz (szeptember 14., Budapest Park), ahol a közönség a zenei élmény mellett már életmentőképzést is kap.