Egészség

Milyen lelki okok állnak a sikeres diéta útjában?

Elhatározzuk, fitneszbérletet veszünk, új ételeket vásárolunk, nagy hévvel belevetjük magunkat, majd két-három hét múlva arra eszmélünk, hogy dugicsoki van a táskánkban, inkább nem eszünk semmit a kollégáink előtt, majd munka után beülünk egy gyorsétterembe vagy felmegyünk a nagyihoz, és csak eszünk, eszünk egészen addig, amíg majd ki pukkadunk. Hol rontjuk el?

Türelmetlenek vagyunk

Ha 5-6 kilótól szeretnénk megszabadulni, akkor valóban szigorúan be kell tartanunk az adott diétánkat, és nem lehet feladni az első elgyengülésnél. Ha több mint 10 kilót szeretnénk fogyni, akkor lehet, hogy az első néhány kiló hamar megmutatkozik, de ahhoz, hogy további sikereket érjünk el, nem szabad feladnunk, és ami a legfontosabb, egyik esetben sem lehetünk türelmetlenek önmagunkkal szemben. A szervezetnek, de talán még inkább a lelkünknek időre van szüksége ahhoz, hogy megszokja és elfogadja az új helyzetet.

Fotó: iStock.com/AnaBGD

Fotó: iStock.com/AnaBGD

Nem tudunk megbarátkozni az új ételekkel

A sikeres diéta kulcsa nem abban rejlik, hogy holnaptól csak Abonettet, salátát, édesburgonyát, bulgurt, kölest, hajdinát és zabpelyhet fogunk enni. Ha korábban sosem ettük ezeket az ételeket (tegyük hozzá, hogy ezek csupán kiragadott példák), akkor valóban azt fogjuk érezni, hogy lehetetlen megbarátkozni velük. Nem kell mindent azonnal megváltoztatni. Ha naponta csak egy zsemlét eszünk meg, akkor bátran készülhet a legfinomabb fehér lisztből is, ha hetente csak 4 kocka étcsokoládét fogyasztunk, akkor szintén nem kell lemondanunk az édes ízről. Mindig van választási lehetőségünk, és akár új ételeket is belecsempészhetünk az étkezésünkbe, de ahogy a mozgásnál, úgy itt is a fokozatosságban és a folyamatosságban van a siker kulcsa.

Nekem ez nem megy

De megy, csak akarat kell hozzá, és néhány pozitív gondolat. Arra kell koncentrálnunk, hogy sikerülni fog, és rettentő fontos, hogy az apró sikereknek is tudjunk örülni. Mindenkinek megy, mert mindenkiben ott az erő, hogy meg tudja csinálni. A panaszáradat és nyafogás helyett a számunkra nehéz helyzetekben biztassuk magunkat. És ne feledjük, ha túl vagyunk az első néhány akadályon, akkor már van miből erőt merítenünk.