Siker

Táncdalfesztiválok nosztalgiája és örök slágerei

Szívesen nosztalgiázunk a régmúlt idők szépségein, valahogy nem megy ki a retró a divatból. Idetartoznak a méltán népszerű táncdalfesztiválok is, ahol olyan dalokat adtak elő tehetséges énekesek, amelyek a mai napig a fülünkben csengenek az előadásukban.

A táncdalfesztiválokat a Magyar Televízió rendezte meg, az elsőt 1966-ban. Az első, úgynevezett „klasszikus” korszak 1972-ig tartott – ezt nevezhetjük a műsor fénykorának. Az akkor színpadra lépő előadók szinte épphogy csak bemutatkoztak a közönség előtt, viszont olyan slágereket ismerhettek meg az érdeklődők, amelyek a mai napig népszerűek – az énekesekkel együtt. Mi bizonyíthatná ezt jobban, mint hogy 1966-ban az első díjat Kovács Kati vihette haza a Nem leszek a játékszered című sláger előadásáért.

 

 

Holtversenyek minden évben

Igaz, ami igaz, a versenyek végeredményeként gyakran hozott ki holtversenyeket a zsűri, olykor három vagy négy előadó is magáénak tudhatta ugyanazt a helyezést. Ebben az esetben 1966-ban Toldy Mária is első helyezett lett a Más ez a szerelem című dallal.

 

 

1967-ben ismét Toldy Mária állhatott a táncdalfesztivál képzeletbeli dobogójának legfelső fokára a Rövid az élet című nótával, a díjat ebben az évben Zalatnay Saroltával osztotta meg, aki pedig a Nem várok holnapig című slágert adta elő a lelkes közönségnek – tudtuk meg a Wikipédiáról.

 

 

De ugyanebben az évben díjazták például Poór Pétert az Utánam a vízözön, Szécsi Pált a Csak egy tánc volt és Fenyvesi Gabit az Ádám, hol vagy? című, mára örökzöldekké vált dalokért.

 

 

Slágerdömping minden szinten

A holtversenyek nem maradtak abba 1968-ban sem. A beatzene bekúszott a táncdalfesztiválra is, aminek az lett az eredménye, hogy az egyik első díjat az Illés zenekar vihette haza az Amikor én még kissrác voltam dalért. De ugyanezzel jutalmazták Koós Jánost a Kislány a zongoránál és Mary Zsuzsit a Mama című produkcióért is.

 

 

Egy évvel később Koós János ismét bezsebelt egy első díjat, ez esetben a Nem vagyok teljesen őrült című dallal, mellette Késmárky Marika az Egy fiú a házból című dalát díjazták első helyezéssel.

 

 

A korszak utolsó produkciói

Egy év kimaradt, majd 1971-ben végre egyetlen első helyezettet választott a zsűri, ő pedig nem más volt, mint a már korábban is nyertesként ünnepelt Zalatnay Sarolta, aki a Fák, virágok, fény című dalért kapta meg a díjat.

 

 

A klasszikus korszak 1972-ben zárult, amikor Kovács Kati az Add már, uram, az esőt! című slágert adta elő a zsűrinek, no meg persze a közönség nagy örömére.

 

 

Kisebb szünet után visszatért a verseny

1977-ben a szólisták és az együttesek külön versenyeztek az első 3 helyezésért a Metronom ’77 című produkcióban. Ebben az évben Katona Klári (Tíz percet az évekből) és az Illés (Hogyha egyszer) „vitte a pálmát”, a második helyet Máté Péter (Együttlét) és a Color (Fényes kövek) szerezte meg, a harmadikat pedig Szűcs Judit (Táncolj még!) és a Neoton (Hívlak) – olvasható a Wikipédián.

 

 

1981-ben pedig Tánc- és popdalfesztiválnak keresztelték el a produkciót. A dalok versenyén Hungária (Limbó-hintó), Soltész Rezső (Szóljon hangosan az ének) és Korál együttes (Homok a szélben) rangsor született, előadói díjakat pedig Kovács Kati (Újra otthon), a KFT (Bábu vagy) és Soltész Rezső (Szóljon hangosan az ének) kapott.

 

 

Az 1986-os Interpop Fesztivál első díját a Napoleon Boulevard szerezte meg a Kérlek, ne félj című dalért. 1988-ban pedig Sárközi Anita (Maradj meg nekem) és a Rózsaszín Bombázók (Nem tehettem róla) lettek díjazva a versenyen.

 

 

Később, 1992-ben, 1993-ban, és 1994-ben is rendeztek hasonló versenyeket. Valamint kisebb, egyfordulós produkciók voltak még a Magyar Rádióban: a Tessék választani! és a Made in Hungary.

Ezekben az évtizedekben olyan előadók váltak ismertté a műsornak köszönhetően, mint például Katona Klári, a Hungária együttes, Koós János, Korda György, Aradszky László, Delhusa Gjon, a Neoton együttes, Szűcs Judith, Mary Zsuzsi, Zalatnay Sarolta, Soltész Rezső, Szulák Andrea, Máté Péter, Szécsi Pál, Cserháti Zsuzsa, az Illés zenekar, Koncz Zsuzsa, Ihász Gábor, Vámosi János, Záray Márta, Sárosi Katalin. És szinte kötelező megemlíteni a fesztiválokon az énekeseket kísérő nagyzenekart, amelynek magját a Magyar Rádió zenekara, a Stúdió 11 alkotta.