Szülőként szemünk fénye persze akkor is tökéletes marad, ha egy operáció, forrázás vagy bármilyen más sérülés után heg maradt rajta. Inkább attól félünk, hogy kortársai fogják csúfolni, megszégyeníteni, hogy elveszik az önbizalmát. A félelem sok esetben egyébként alaptalan, mert egyrészt a legtöbb gyereknek vannak sebei, hegei, sőt, a fiúk büszkén mutogatják is őket, másrészt ha a gyerek és a család önbizalma elég erős, ha nem katasztrófaként tekintünk a változásokra, akkor a gyerkőc hamar leszereli az esetleges csúfolókat. Inkább még szüleink, nagyszüleink idejében volt jellemző megszégyeníteni valakit azért, mert nem olyan, mint az összes többi, átlagos gyerek – de szerencsére azóta változott eleget a világ ahhoz, hogy ne kelljen tartanunk szemüvegektől, fogszabályzóktól, sebektől, hegektől, de a művégtagoktól, tolószékektől sem! Alapvetően a gyerekek toleránsak, sőt, izgalmas újdonságot látnak egy gipszben vagy szemtapaszban, s ha mégsem, ha egy csoport- vagy iskolatárs a kamaszkor kezdete előtt lenéz bárkit is, az nem tud olyan könnyen tömeghisztériát kelteni, mint egykoron, és sokkal könnyebben le is szerelhető. Ha a gyerek szépnek és értékesnek érzi magát, és ezt ki is fejezi, az elhallgattat minden gúnyolódást.
Büszkén a fényképezőgép előtt
Mindezek ellenére azért a legtöbb gyerek vagy felnőtt aggodalmaskodik azon, hogy mit fog szólni a nagyvilág újdonsült hegéhez. Nekik ad bátorságot és önbizalmat az a kampány, amit a Children’s Healthcare of Atlanta szervezet készített Kate T. Parker fotós segítségével. A profi képeken olyan gyerekek láthatók, akiknek minimum egy feltűnő hegük van valamilyen súlyos betegség miatt, ám ők ahelyett, hogy szégyenlősen eltakarnák, büszkén mutatják meg ezeket a forradásokat, mert azt jelképezik, hogy erősek, egészségesek, bátrak, és legyőzték betegségüket – legyen az szívrendellenesség, rák, sarlósejtes betegség vagy ajak- és szájpadhasadék. Minden fényképhez egy-egy bátorító mondatot is mellékeltek arról, hogy az adott gyerkőc miért büszke a hegére. „Keményen megdolgoztam a hegeimért. Büszke vagyok a kis nyavalyásokra” – üzeni a hatéves Emmy. „Nincs szükség szavakra. A hegeim elmondják a világnak, hogy valami nagy dolgot éltem túl” – mondja a 15 éves, csontráktúlélő Cierra. Tanulhatnánk, tanulhatunk tőlük.
Hegeink a történeteink
Felnőttként sem kell hibának, tökéletlenségnek éreznünk a hegeinket, legyenek azok terhességi csíkok, műtétek nyomai vagy bármilyen más elváltozások. Az a tökéletesség, amitől, úgy hisszük, hegeink-foltjaink fosztanak meg, egyáltalán nem létezik. Nincs egy mindenki által ideálisnak tartott nő, akire hasonlítanunk kéne, az adott szépségikonok is évente változnak. Egyedi lelkünk, személyiségünk különböztet meg minket a sorozatgyártott tömegtermékektől. A testünkre van írva a történetünk, minden sebhely, változás, gödröcske izgalmas, csodálatos, bátor emberről mesél: rólunk.







