Siker

6 jel, hogy sikeresebbek vagyunk az életben, mint gondolnánk

A sikert sokféle módon mérik. Van, akinek a pénz, van, akinek az elismerések, díjak a fontosak és van, akinek egyszerűen az, hogy mennyire tudja boldogan élni az életét.

Nem adtuk fel az álmainkat

Még akkor sem, ha nem értük el őket. Álmodozunk, tervezünk és apránként, de azért haladunk. A siker nem csupán azt jelenti, hogy mindig mi vagyunk az első helyen, hanem azt is, hogy nem adjuk fel a céljainkat. Mindaddig amíg tudunk bízni, hinni és remélni, addig ott az esély arra, hogy megvalósítsuk, amit szeretnénk.

Fotó: iStock.com/nd3000

Fotó: iStock.com/nd3000

Egészségesek vagyunk

Talán ez a siker egyik legfontosabb mércéje, hiszen, ha testileg, lelkileg rendben vagyunk, akkor előttünk az egész élet, bármit megvalósíthatunk.

Valaki szeret minket

Függetlenül attól, hogy az a valaki a szerelmünk, a barátunk vagy valamelyik rokonunk nagyon jó érzés, hogy törődnek velünk és büszkék ránk. Az ember egy társas lény, ezért szüksége van szeretetre, ölelésre.

Megtanultunk megbocsátani

Azok az emberek, akik képesek megbocsátani annak, aki ártott neki sokkal gyorsabban fognak gyógyulni, mint akik nem. A harag nem jó barát, hiszen ottlétével folyamatosan mérgezi a szervezetünket.

Van otthonunk és tiszta ruhánk

Egy komfortos lakás pihe-puha ágyából nézve lehet, hogy már nem is gondolunk erre, miközben rettentő nagy kincs, ha van egy otthonunk és vannak olyan ruháink, melyeket nem szégyellünk felvenni.

Önmagunk lehetünk

Micsoda kincs ez! Amikor nem kell megjátszanunk magunkat és egy olyan helyen vagyunk, ahol szabadon kifejezhetjük az érzéseinket, gondolatainkat. Ez már majdnem felér egy lottónyereménnyel, hiszen hiába ül valaki dollármilliók tetején, ha nem tud szabadon nevetni és senki sem inspirálja… akkor vajon mennyit ér az élete?

A siker nem mindig a pénzről, a trófeákról és a címekről szól. A siker az, amikor önazonosan élhetünk, bármikor szívesen vendégül látjuk a szomszédunkat vagy éppen meglátjuk a csodát a falevelek színeiben, melyek szebbnél szebb árnyalatban mutatják meg magukat. Ha ezekkel rendelkezünk, bizony mi elmondhatjuk magunkról, hogy sikeres emberek vagyunk!