×

Egészség

Egészségügyi kockázatot jelenthet a sok túlóra

Az átlagos, 40 órás munkahét normálisnak, sőt egyeseknek akár túl könnyűnek is tűnhet, de egy amerikai orvosi lapban megjelent tanulmány szerint efölé valóban nem tanácsos emelnünk a heti munkaidőnket, ugyanis a túlóra kifejezetten káros az egészségünkre.

Növeli a szívbetegség kockázatát

A kutatók szerint a heti 61-70 óra munka 42%-ra növeli a szívkoszorúér-megbetegedések esélyét, a 71-80 órás munkahét pedig már 63%-ra emeli a kockázatot. Ez azért is különösen fontos adat, mert a koszorúér-megbetegedések a vezető halálokok között szerepelnek az egész világon. Az adatok szerint csak az Egyesült Államokban több mint félmillió halálesethez vezetnek évente.

Fotó: iStock.com/hobo_018

Fotó: iStock.com/hobo_018

Növeli a stroke esélyét

Egy másik tanulmány arra a megállapításra jutott, hogy a stroke kockázata is megnő a túlórák miatt, ráadásul úgy, hogy a jóval több munkaóra nem feltétlenül jelent sokkal nagyobb hatékonyságot is, sőt az elnyújtott munkanapok inkább csökkentik a munkafolyamatok sikerességét.

Egyéb egészségügyi problémákhoz vezethet

A szakemberek szerint további negatív hatásai is lehetnek a túlórának, különösen akkor, ha a munkavállaló még elégedettséget sem érez a munkája miatt. Okozhat például álmatlanságot, vagy nyugtalan alvást, de megnöveli a kockázatot más betegségek, például az ízületi gyulladás, a cukorbetegség és a krónikus tüdőbetegség esetében is. A túlóra miatt gyakori probléma, hogy nem megfelelőek az étkezési szokásaink, de hatása lehet a mentális egészségünkre is.

Ha tehát úgy érezzük, hogy kicsit túlzásba vittük a munkát az utóbbi időben és rengeteget túlóráztunk, próbáljuk újra megtalálni az egyensúlyt, hiszen a magánéletre és a szabadidőre is szükség van ahhoz, hogy jól teljesítsünk a munkahelyünkön.