Te + Én

A láthatatlan bántalmazás romboló ereje - Érzelmi elhanyagoltság gyermekkorban

Vajon boldog az a gyerek, akit ugyan soha nem vertek meg, de nem is kapta meg szülei figyelmét, szeretetét, elismerését, gondoskodását? Aligha, és ennek felnőttkori következményei is lehetnek.

Azt a jelenséget, amikor a gyerek teljesen jogos érzelmi igényeire a szülők nem reagálnak, vagy nem reagálnak jól, láthatatlan bántalmazásnak is nevezik, ugyanis nincsenek külsérelmi jelek, amik felhívnák rá a figyelmet. Nagyon sok olyan felnőtt ember él lelki sérülésekkel, akik gyerekkorukban sok mindent megkaptak ugyan, de néhány fontos dolog, amire szükségük lett volna, hiányzott – ám mivel elnyomták érzéseiket, felnőve nem is tudják, mi az, amit hiányolniuk kéne, csak szorongást, társfüggőséget, megfelelési kényszert vagy számtalan egyéb jelet tapasztalnak magukon.

Jonice Webb klinikai szakpszichológus, a Running on Empty: Overcome Your Childhood Emotional Neglect című könyvében nagyon pontosan írja le az érzelmi elhanyagoltság olyan jeleit, amiket felnőttkorunkban tapasztalhatunk. A  jó hír az, hogy megfelelő szakember segítségével még a gyerekkori sérelmek is gyógyíthatók.

Fotó: iStock.com/-101PHOTO-

Fotó: iStock.com/-101PHOTO-

Ürességérzés

Nemcsak üresnek érezzük magunkat, de bénultan magányosnak is, s sokszor pont saját magunkat hibáztatjuk az egészért. Pedig nem arról van szó, hogy nem vagyunk elég jók ennek a világnak, ezeknek az embereknek vagy éppen a szüleinknek, hanem olykor pont fordítva.

Félelem a függőségtől

Persze mindannyiunkban van egy egészséges vágy és igény a függetlenségre, de a gyerekkori elhanyagolás áldozatai extrém módon tarthatnak a függőség vagy a kiszolgáltatottság legkisebb jelétől is. Nem nehéz rájönni, hogy ez valószínűleg arra vezethető vissza, hogy gyerekként pont azoktól, akiktől igazán függtünk – a szüleinktől –, nem kaptuk meg azt, amire szükségünk lett volna.

Irreális önbecsülés

Miközben másokat képesek vagyunk elismerni vagy csodálni, magunkat nem. Nem ismerjük saját céljainkat, értékeinket, gyengeségeinket, erősségeinket.

Nem bocsátunk meg magunknak, mindig csak másoknak

Nem bocsátjuk meg magunknak a gyengeségeinket, nem vagyunk elnézőek, kizárólag mindig másokkal. Nem beszélünk a saját problémáinkról, de másokat mindig meghallgatunk.

Bűntudat, szégyen, düh és önmagunk hibáztatása

A mesés négyes, ami mindig előjön, akárhányszor hibázunk vagy kudarcot vallunk. Olyan dolgok miatt szégyelljük magunkat, amik miatt mások soha – például azért, mert érzelmi igényeink, szükségleteink vannak.

Fotó: iStock.com/utkamandarinka

Fotó: iStock.com/utkamandarinka

Csődtömegnek tartjuk magunkat

Úgy érezzük, egész életünk el van rontva, és persze mindenért mi vagyunk a hibásak, magunkat tartjuk szerethetetlennek. Még akkor is kísérthet ez az érzés, ha a kívülállók szerint minden rendben van az életünkkel.

Nehézkes érzelemfelismerés és -kifejezés

Ha idegesek vagyunk, úgy érezzük, mintha megbénulna a nyelvünk, még szavaink sincsenek az érzelmeink kifejezésére, vagy össze vagyunk zavarodva azon, emberek – beleértve magunkat is – mit miért csinálnak. Azok a szülők, akik alulértékelik gyerekeiket és azok érzelmeit, azt táplálják beléjük, hogy az ő kis érzelmeik nem is számítanak. Erre gyerekként azt a választ adjuk, hogy elfojtjuk érzelmeinket, hogy ne „okozzanak problémát”. Felnőttként pedig nehéz már hozzáférnünk valódi érzéseinkhez, amik vezethetnének, informálhatnának, amik gazdagíthatnának minket és segíthetnének kapcsolódni, amik elmondanák, ki és mi számít nekünk, és mi nem.

Az igazán jó hír az, hogy sohasem késő. Ha felismertük magunkat a leírásokból, keressünk egy jó szakembert, aki segít abban, hogy megtaláljuk az érzelmeinket, elismerjük róluk, hogy valósak, hogy fontosnak tartsuk őket saját magunkkal együtt, hogy visszavegyük a kezünkbe az életünk irányítását: nem kell, hogy a régi gyerekkori sémák diktáljanak. Mert igazából értékesek vagyunk, mert igenis számítunk.