Siker

A vízi sportok előnyei – melyiket válasszuk gyermekünknek?

Az úszástudás fontosságához nem férhet kétség, és minél előbb tanul meg úszni gyermekünk, annál több előnye származik belőle. Ám ha már megszerette a lubickolást, akár valamilyen vízi sportra is beírathatjuk, ami további pozitívumokkal jár csemeténk testi és lelki fejlődése szempontjából.

Az úszás segíti a mozgáskoordináció fejlődését, megedzi a tüdőt, a szívet, fejleszti az állóképességet, és az egész testet átmozgatja. Fontos, hogy eleinte semmit sem szabad erőltetnünk, különben gyermekünknek könnyen elmehet a kedve az egésztől. Mindenekelőtt a vízbiztonság elsajátítása a cél, amelyet kiscsoportos oktatáson érhetünk el a leghatékonyabban. Ha az alapokat megtanulta csemeténk, és szeret is a vízben lenni, elgondolkodhatunk, hogy milyen vízi sportot válasszunk a számára.

Versenyúszás

Ha gyermekünk tehetséges az úszásban, versenyszerű edzésre is beírathatjuk, ám ez mind részéről, mind részünkről hatalmas elkötelezettséget és kitartást igényel, hosszú éveken át. Napi két edzés heti 6 napon keresztül, iskola előtt és után is, ami mellett még ott a tanulás, a leckeírás és persze a szórakozás – bár ez utóbbi jelentősen háttérbe szorul a versenysportolók életében. Természetesen nem mindenkiből lesz olimpikon, a sport azonban fegyelemre, szorgalomra és kitartásra tanítja gyermekünket, mely tulajdonságoknak élete más területein is nagy hasznát veheti.

Fotó: iStock.com/RedTiger9

Fotó: iStock.com/RedTiger9

Szinkronúszás

A szinkronúszás, vagy más néven vízibalett az úszás, a balett és a gimnasztika együttesének tekinthető. A gyakorlatok során a versenyzők mozgásának összhangban kell állnia a kísérő zenével és – páros vagy csoportos gyakorlat esetén – egymással. Nagyon látványos sportágról van szó, ami legalább olyan elhivatottságot igényel, mint a versenyszerű úszás. Itt azonban a művészi érték is nagy hangsúlyt kap – a versenyzők kívülről nézve könnyeden, lágyan táncolnak a vízben, ám emögött kőkemény munka áll. Az edzések a szárazföldön kezdődnek, rengeteg nyújtó- és erősítő gyakorlat van, mielőtt sor kerülne a vízi edzésekre. Egyéni, páros és csoportos versenyszámok is vannak, és mindre külön-külön kell felkészülni.

Vízilabda

Ha gyermekünk igazi csapatjátékos, érdemes egy próbát tennünk a vízilabdával, ami korántsem csak fiúknak való. Itt is váltakoznak a szárazföldi és vízi edzések, de már a taktikai szemlélet és a csapatszellem is fontos szerepet játszik. Kiemelkedő koncentrációs készséget igényel, hiszen egyszerre kell figyelni a labdára, a bíróra, az ellenfél játékosaira, a saját csapattársakra, az edzőre, a szabályokra és a taktikára. Remekül oldja a szociális szorongást, a gátlásokat, és nem utolsósorban a csapathoz tartozás, a társakért való küzdés élményét is megadja.

Fotó: iStock.com/FS-Stock

Fotó: iStock.com/FS-Stock

Műugrás

Habár itt a munka oroszlánrésze nem a vízben történik, lehet, hogy ez lesz gyermekünknek a nagy szerelem. Már 4 éves kortól vihetjük csemeténket műugróedzésre, ahol természetesen először szintén a talajon történnek az edzések, és csak bizonyos idő után kerül sor a deszkáról történő leugrás, majd a kombinációk gyakorlására. A műugrásban egy-egy ugrást hónapokig kell gyakorolni, hogy az stabil legyen, azt mondják, nagyjából két év kell hozzá, mire beérik egy ugrás. Így nagyfokú türelmet és kitartást igényel ez a sportág, nem is beszélve arról, ha szinkronugrásról van szó, ahol még a partnerrel is összhangban kell lenni.

A témával bővebben is foglalkozik a Ridikül ma 17 órakor kezdődő Akiket a víz összeköt című adása. A stúdióban beszélget Kiss Szofi, Jakabos Zsuzsanna, Gangl Edina, valamint meglepetés-férfivendégünk.

A tegnapi adást ezen a linken nézhetjük meg.