Egészség

Mentával a megfázás ellen

A mentatea jellemzően az őszi, téli időszakokban kerül előtérbe nálunk, szívesen kortyolgatjuk a meghűléses időszakban. Egy csésze mentatea élénkítő hatással lehet ránk, emellett elűzheti az álmosságot, a fáradtságot, serkentheti az agyműködést.

Különféle mentafajok léteznek, amelyeknél a kellemes mentolos aromán felül további illatok és ízek is felfedezhetők, ilyen például a citrom-, az alma-, a narancs-vagy az ananászmenta, illetve a zöldesbarna levelű csokoládémenta. Ennél az intenzív mentoloscsokoládé-illatú növénynél az ember azt gondolja, csupán megtréfálják az érzékszervei – olvasható a Nébih Szupermenta oldalán.

A mentát júliusban és szeptemberben, még a virágzás előtt szedik, ilyenkor a levelek erős mentolos illatúak, ízűk először égető, majd hűsítő lehet. Ha szárítani akarjuk, akkor az ollóval levágott hajtásokat (egyszerre legfeljebb tíz darabot) három percre  mikrohullámú  sütőbe kell rakni úgy, hogy egy kis pohárban fél deciliter vizet is melléteszünk – tanácsolják a szakemberek. A  hajtások csokorba kötve is száríthatók a padláson, illetve sötét, száraz, huzatos helyen fellógatva, ahogy azt nagyanyáink tették egykor. Fagyasztani is lehet, ha később szeretnénk  felhasználni.

Fotó: Freeimages.com/Skippy3E

Fotó: Freeimages.com/Skippy3E

A  frissen szedett virágrügyes hajtásokból desztillálással nyerik. Illóolajának legfontosabb alkotórésze a mentol és észtere, a mentil-acetát. Iparilag előállított  illóolaját a gyógyászaton kívül az élelmiszeripar és a kozmetikai ipar is hasznosítja.

Gyógyászati felhasználása igen  sokrétű

A menta görcsoldó és antibakteriális hatású gyógynövény, amely emésztési zavarokban, puffadás esetén, valamint az epehólyag és az epevezeték gyulladásos  betegségeinek kezelésére is alkalmazható. Külsőleg az illóolaja meghűléses betegségek, valamit köhögés  esetén  jótékony hatású.  Fontos tudni azonban, hogy  kisgyermekeknél tilos mentoltartalmú készítményeket, így orrcseppet, orrkenőcsöt vagy illóolajos inhalálást alkalmazni, mivel a mentol a rá érzékeny egyéneknél allergiás reakciót válthat ki – figyelmeztetnek a Szupermenta szakemberei.

Egy csésze mentatea – az említett terápiás hatásokon felül – élénkítő lehet, elűzheti  az  álmosságot, a fáradtságot, serkentheti az agyműködést és a gondolkodást. A mentateához egy evőkanál szárított levélből 1,5 dl vízzel forrázatot készítünk, öt–tíz percig állni hagyjuk, majd leszűrjük. Ízlés szerint édesíthetjük. A mértéktartás  itt is ajánlatos, naponta legfeljebb három-négy csészével fogyasztható.

Egyéb felhasználása

Ha van otthon mentánk cserépben vagy a kertben,  akkor  egy-egy  levélke elrágcsálása bármikor  frissíti a leheletet, de a konyhában ételek és italok ízesítésére is  felhasználható. Csokoládés desszertek  készítéséhez, zöldség- és gyümölcssalátákhoz, halakhoz, húsokhoz és  joghurthoz is kitűnő, és a mentafagylaltról sem szabad megfeledkezni.