A kutatásban 84 nő vett részt, akik két másik résztvevővel együtt egy számítógépes labdajátékkal játszottak. A résztvevőknek azt mondták, hogy a játék közben mentális és vizuális képességeiket ellenőrzik, önbecsülésükről, életük értelméről, kapcsolataikról kérdezték őket. Egy rövid szünet után árulták el nekik, hogy nem valódi partnerekkel játszottak, csupán számítógép által generáltakkal, a részt vevők ezután már kevésbé lelkesen folytatták a játékot. A következő fázisban, a kísérletben részt vevők szemét letakarták és karjuk egy puha ecsettel kezdték simogatni különböző tempóban, miközben újra kitöltették velük az előbbi kérdőivel. A végeredményből az derült ki, hogy akiket lassan simogattak az ecsettel, az pozitívabb válaszokat adott, mint az, aki gyorsabban.
Fotó:Freepik/@teksomolika
Mariana von Mohr, a tanulmány szerzője szerint ez is bizonyítja a kapcsolatot a gyengéd érintés és a társadalmi kötődés között. „Ahogy a társadalom egyre inkább digitálissá válik, elfeledkezünk az érintkezés és az emberi kapcsolatok fontosságáról” – mondta Mohr. Már egy idegen kedves, lassú simogatása a kezünkön is csökkentheti a társadalmi kirekesztés, elutasítás érzését. Dr. Katerina Fotopoulou, a tanulmány másik szerzője szerint a végeredmény logikus, hiszen köztudott és régóta felismert tény az emlősök igénye a társasághoz és a kötődéshez. A felismerés fontossága tehát ebben rejlik, hogy már egy egészen kicsi érintés is mennyire sokat számít az érzelmeinkre nézve.







