Otthon

Lassulni ér: valóban eltűnt a lassúság öröme?

Nem tudunk, és talán nem is merünk olyan hétvégébe belevágni, amikor kikapcsoljuk a telefonunkat. Elutazni valahová, ahol nincs tévé, nincs térerő, talán még elektromosság sincs, csak a természet, egy faház, egy bungaló, a madarak, a friss levegő, a csend, a nyugalom, és persze mi, akik megpróbáljuk élvezni az egészet.

De vajon tudjuk-e élvezni? Tudnánk-e kikapcsolni? Aki megszokta, hogy állandóan a telefonon lóg, hívják, vagy éppen ő keres valakit, naphosszat csetel, mások posztjait lájkolja és a saját fotóit teszi közzé, az vajon hogyan érezné magát csak két-három napon keresztül offline üzemmódban, mindenféle okoskütyü, de még üzletek, civilizáció és más emberek nélkül?

„Korábban el sem tudtam képzelni, hogy a telefonom nélkül egy lépést is tegyek. Aztán elmentem egy egyhetes táborba, ahol annyi program volt, és olyan sok emberrel beszélgettem napközben, hogy észre sem vettem, hogy nincs nálam a telefonom. Esténként megnéztem, ki keresett, arra vagy válaszoltam, vagy nem. Furcsa érzés volt, ugyanakkor nagyon jó. Csodálkoztam, hogy két-három nap alatt ennyire el tudtam szakadni a telefonomtól” – emlékezett vissza egy nyári emlékére Zsuzsa. „Csak az első pár nap volt furcsa, akkor még egy párszor rápillantottam a készülékre, a hét végére azonban teljesen mellőzni tudtam a gondolataimból is. Igen felemelő érzés volt, mondanom sem kell” – árulta el a 41 éves üzletvezető.

Fotó: iStock.com/ Peshkova

Fotó: iStock.com/ Peshkova

„A tétlen ember frusztrálva van, unatkozik”

Milan Kundera a Lassúság című könyvében az elbeszélő a lassúság és a sebesség közötti különbségekről elmélkedik, mégpedig ekképpen: „… a motorbiciklijére görnyedő ember csak a száguldás jelen pillanatára tud figyelni; a múlttól-jövőtől elvágott időtöredékbe kapaszkodik; kiszakad az idő folytonosságából; kívül kerül az időn; másképp mondva eksztázisban van; ebben az állapotban mit sem tud a koráról, a feleségéről, a gyerekeiről, a gondjairól, következésképpen nem is fél, mert a félelem forrása a jövőben van, s aki megszabadul a jövőtől, annak nincs félnivalója.” A folytatásban kifejti, hogy ezzel a fajta eksztázissal, illetve sebességgel a technikai forradalom ajándékozta meg az embert, korábban képtelenség volt száguldozni (hacsak lóval nem, de az megint más). Majd a futással veti össze az elbeszélő a száguldást: „…a motorossal ellentétben a futó ember mindig érzékeli a testét, kénytelen a vízhólyagjaira, a lihegésére figyelni, amikor fut, érzi a súlyát, a korát, soha ennyire nincs tudatában önmagának s életidejének. De mindjárt más a helyzet, ha a sebesség képességét egy gépre ruházza: ezzel kikapcsolja a testét, testetlen, anyagtalan sebességnek adja át magát, a tiszta sebességnek, az eksztázis-sebességnek.”

Fotó: iStock.com/grinvalds

Fotó: iStock.com/grinvalds

Végül pedig rátér a régi idők vándorainak semmittevő életmódja: „Miért tűnt el a lassúság öröme? Hol vannak a hajdani ődöngők? Hol vannak a népdalok semmittevő hősei, a vándorlegények, akik malomról malomra járnak és a csillagos ég alatt alszanak? Eltűntek volna a mezei ösvényekkel, a rétekkel, a tisztásokkal, a természettel együtt? Egy cseh mondás szép hasonlattal határozza meg édes semmittevésüket: nézegetik a Jóisten ablakait. Aki a Jóisten ablakait nézegeti, az nem unatkozik; az boldog. Világunkban a semmittevés tétlenséggé változott, ami egészen más: a tétlen ember frusztrálva van, unatkozik, s egyfolytában a hiányzó mozgást keresi.”

A témával Lassan járj, tovább érsz címmel és sztárvendégekkel foglalkozik a Ridikül mai adása. A stúdióban beszélget Bíró Eszter, Lamboni Anna és Babucs Kriszta, valamint meglepetésvendég is érkezik hozzánk.

A tegnapi adást ezen a linken nézhetjük meg.