Csillagok

Tippek, hogy a maximumot hozzuk ki a szingliségből

Az „egyedülálló” szó sokakat megrémiszt, pedig nem kell tartanunk ettől az „állapottól” – akár épp egy szakítás után vagyunk, akár már hosszú ideje keressük a párunk, a szingliségnek is van napos oldala. Használjuk ki és fordítsuk magunkra ezt az időt, hogy élményekkel telve, fejlett önismerettel nézhessünk majd szembe leendő párunkkal, ha elérkezik az ideje.

Felmelegített barátságok

Keressük fel régi barátainkat, akikkel mindig olyan jól éreztük magunkat. Beszéljünk meg egy találkozót, vagy akár utazzunk el együtt valahova. Biztosan számtalan megbeszélnivalónk akad majd, és egyszer csak azt vesszük észre, hogy már nem is látjuk olyan borúsan a helyzetünket.

Új elfoglaltságok

Fogjunk bele egy új nyelv megtanulásába, iratkozzunk be egy érdekes tanfolyamra, vagy próbáljunk ki egy új mozgásformát. Ezzel teljesen újfajta ingerek érnek majd bennünket, sőt, érdekes emberekkel is megismerkedhetünk.

Fotó: iStock.com/SanneBerg

Fotó: iStock.com/SanneBerg

Legyünk igenemberek

Próbáljuk ki 1 hónapig, hogy milyen az, ha minden olyan lehetőségre igent mondunk, amihez elsőre talán nincs is kedvünk. Ezzel kiléphetünk kicsit a komfortzónánkból, és megtapasztalhatjuk a saját határainkat. Egészen újszerű élményekre számíthatunk!

Meditáció

Az egyedül töltött otthoni órák remek alkalmat kínálnak arra, hogy elkezdjük a meditációt. Ez az ősi gyakorlat megregulázza elménket, és általa sokkal közelebb kerülhetünk önmagunkhoz. Beiratkozhatunk tanfolyamra is, de rengeteg e témájú könyvből is elsajátíthatjuk a megfelelő technikát.