Siker

Énekel a világ: lehet még csatlakozni a rekordkísérlethez

Kórusok és énekelni szerető egyének is csatlakozhatnak az Énekel a világ című, rekordkísérletnek is beillő kezdeményezéshez, amellyel a Kodály nyomában háromfordulós online zenei játék zárul december 15-én.

A program kiemelt eseménye a minél több kórus egyidejű megszólalását megcélzó Énekel a világ akció. Két Kodály által gyűjtött népdal, a Röpülj páva és A juhász csendül fel Durányik László vezényletével a jelenlévő kecskeméti kórusok – mintegy 1000 fő – előadásában, amelyhez a világ bármely pontjáról csatlakozhatnak kórusok. Az esemény élő internetes közvetítését a játék honlapján követhetik majd az érdeklődők, s így válik lehetővé, hogy a világ különböző pontjain található kórusok, énekelni szerető fiatalok és idősebbek is csatlakozhassanak a közös énekléshez – közölte az esemény kommunikációjával foglalkozó cég hétfőn az MTI-vel.

Már Marosszékről, Galántáról és Ausztráliából is jelezték részvételi szándékukat a kórusok, ezért a szervezők továbbra is arra biztatnak mindenkit, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez. Annak érdekében, hogy még vonzóbbá tegyék a részvételt, egy nyereményt is felajánlottak: a regisztrált és résztvevő kórusok, valamint egyének közül sorsolással választanak egyet-egyet, akik egyhetes nyaraláson vehetnek majd részt a Mátrában. A határokon átívelő akció célja, hogy a világon minél többen énekeljék el együtt, egy időben ugyanazt a két népdalt.  A részvételhez előzetes regisztráció szükséges a játék honlapjának Énekel a világ menüpontjában, ahol a felkészülést segítő további információk is elérhetők.