Te + Én

Tiltott szerelmek a királyi családban

Külső szemlélőként úgy tűnhet, hogy az angol királyi család élete csupa pompa és csillogás, de valójában nekik sincs könnyű dolguk úgy, hogy a korona súlya nyomja a vállukat. Persze nem kell sajnálni őket, hiszen sok szempontból kivételes helyzetben vannak, azonban magánéletükre is rányomhatja a bélyegét az, hogy családjuk bizony hatalmas kötelességeket is ró rájuk. Íme néhány olyan szerelmi történet a brit királyi család életéből, amelyet beárnyékolt a monarchia.

Viktória királynő és Lord Melbourne

A történelmi pletykák szerint még az erkölcs szimbólumát, Viktória királynőt is megérintette a szerelem uralkodása kezdetén, amikor még csak alig volt 20 éves. Ezekben az években legfőbb támasza Lord Melbourne, a whig kormány miniszterelnöke volt, akivel rendkívül szoros barátságot kötött. Sőt, a pletykák szerint többet is éreztek egymás iránt, mint az illendő lett volna, a nagy korkülönbség és főleg a rendkívül nagy rangbeli különbség ellenére. A szerelem – ha valóban létezett – plátói maradt, és Viktóriának sem lett boldogtalan az élete, hozzáment unokatestvéréhez, Alberthez, a szász–coburg–gothai herceghez, akihez igaz szerelem fűzte, és akivel Albert haláláig boldogan éltek. Sőt, a királynő a feljegyzések szerint annyira szerette Albertet, hogy korai halála után – csupán 42 évesen hunyt el tífuszban – mindennap kikészítette a ruháját. Viktória igazán szerencsés volt, hogy a monarchia olyan férjet követelt tőle, akivel valóban szerették egymást.

https://www.instagram.com/p/BbULcsFnj9P/?tagged=queenvictoria

VIII. Eduárd és Wallis Simpson

Eduárd és Wallis története valójában az igaz szerelem története, azé, amely olyan erős, hogy még a korona rendkívüli súlya sem tudja megingatni. VIII. Eduárd apja halála után került a trónra, 1936 januárjában, és bár csaknem egy évig uralkodott, a koronázására végül sosem került sor, még az előtt lemondott címéről és rangjáról a szeretett nőért. Az amerikai Wallis többszörösen elvált nő volt, ezzel pedig kivívta a Brit Nemzetközösség országait vezető politikusok rosszallását – bizony, egy király nem dönthet csak úgy a saját házasságáról, jóváhagyásra van szüksége. A szabályok szerint a királyi családba nem házasodhat be elvált ember, legalábbis úgy nem, hogy még életben vannak korábbi házastársai. Mivel Eduárd királyként maga lett az anglikán egyház feje, házassága súlyos szabályokat hágott volna át. Ő azonban úgy döntött, hogy nem adja fel a szerelmet uralkodói kötelességeiért, inkább lemondott a trónról öccse, VI. György javára. Sokan támadták Eduárdot, hogy így döntött, a saját anyja sem tudta elfogadni, hogy feladta kötelességét, azonban ha elvonatkoztatunk mindettől, valójában egy igazi romantikus történet az övék. A lemondása után ráadásul halálukig együtt maradtak, és bár Wallis sosem kapott hercegi címet az uralkodótól, sírfeliratán ma ez áll: „Wallis, Windsor hercegnéje.”

https://www.instagram.com/p/Ba_K8b4FldP/?tagged=wallissimpson

II. Erzsébet és Fülöp herceg

Erzsébet és Fülöp házassága elé szerencsére végül nem gördített akadályt senki, azonban mindehhez szükség volt a leendő királynő állhatatosságára és meggyőzőképességére. A II. világháború után Fülöp herceg német származása és rangja politikailag kényes kérdés volt, ezért Fülöp lemondott görög és dán hercegi rangjáról, felvette az anglikán vallást és brit állampolgár lett, hogy méltó férje lehessen a leendő királynőnek. A házasság alkalmából végül Erzsébet apja, az akkori király, VI. György az Edinburgh hercege, Merioneth grófja és Greenwich bárója nemesi címeket adományozta vejének. A sok zűrzavar szerencsére mára már a múlté, Fülöp herceg és II. Erzsébet november 20-án ünneplik majd 70. házassági évfordulójukat.

https://www.instagram.com/p/BNFRSUNlDoR/?tagged=elizabethandphilip

Margit hercegnő és Peter Townsend

Talán az egyik legszomorúbb történet Margit hercegnőé, II. Erzsébet húgáé, aki csupán 21 éves volt, amikor édesapjuk, VI. György elhunyt, és nővére, Erzsébet került a trónra. A fiatal lányt nagyon megviselte apja elvesztése, és egyetlen ember tudott vigaszt nyújtani számára, a király egykori istállómestere, a nős Peter Townsend. Kapcsolatuk eleinte baráti volt, majd miután a férfit elhagyta a felesége és elvált tőle, szerelem szövődött közöttük. A 16 évvel idősebb férfi végül házassági ajánlatot tett Margitnak, aki boldogan elfogadta azt, és tájékoztatta szándékáról nővérét, a királynőt is. Sajnos a brit kormány ezúttal is közbeszólt, és elutasította az esküvőt, csak abban az esetben egyeztek volna bele, ha Margit lemond a trónról (ekkor negyedik volt a trónöröklési sorrendben). A királynő kiskaput keresve türelemre intette húgát, abban bízva, hogy 25 éves kora után már nincs szüksége a királynő engedélyére. A közvélemény – „hála” az akkor már egyre nagyobb szerepet kapó bulvárnak – támogatta a tiltott szerelmet, de Margit végül úgy döntött, hogy enged a nyomásnak, és nem megy hozzá Peterhez. Végül 1960-ban házasodott meg, Antony Armstrong-Jones királyi fényképészhez ment hozzá. Két gyermekük született, de házasságuk boldogtalan volt, és a pletykák szerint Margit jó néhányszor kikacsintott a kapcsolatból. Végül elváltak, Margit pedig élete utolsó éveiben komoly betegségekkel küzdött, köszönhetően annak is, hogy 15 éves kora óta láncdohányos volt. 2002-ben hunyt el.

https://www.instagram.com/p/BbVFU1wB3f1/?tagged=princessmargaret

Károly herceg és Kamilla

Bár Kamilla neve úgy kúszott be a köztudatba, mint a nőé, aki tönkretette Károly herceg és Diana hercegné házasságát, valójában kapcsolatuk a herceggel már jóval az előtt kezdődött, hogy Károly és Diana egyáltalán megismerkedtek egymással. Először 1970-ben találkoztak egy lovaspóló-mérkőzésen, ahol azonnal kölcsönös vonzalmat éreztek egymás iránt, randevúzni kezdtek, és 1971-ig egy párt alkottak. Károly állítólag fontolgatta, hogy megkéri Kamilla kezét, azonban az udvar úgy vélte, hogy nem elég előkelő származású egy leendő királyhoz. Károly végül csatlakozott a Brit Királyi Haditengerészethez, Kamilla pedig hozzáment Andrew Parker Bowleshoz, a Brit Hadsereg tisztjéhez. Károly 1980-ban randevúzni kezdett Dianával, egy évvel később pedig elvette feleségül, azonban néhány év múlva, 1986-ban újra találkozgatni kezdett Kamillával. Viszonyuk jócskán hozzájárult ahhoz, hogy Károly és Diana házassága tönkrement, hiszen ahogy a hercegné egy interjúban fogalmazott: „Igazából, hárman voltunk ebben a házasságban, és ez egy kicsit sok volt”. Diana és Károly végül elváltak, ahogy Kamilla és férje házassága is felbomlott, de kettejük kapcsolata csak 2005-ben, jóval Diana és Kamilla volt férjének halála után vált hivatalossá. Házasságukkal Kamilla megkapta a cornwalli hercegné címet. Az esküvőn II. Erzsébet és Fülöp herceg, Károly szülei nem vehettek részt, hiszen hivatalosan nem támogathatják elvált személyek házasságát. Bár a történetet számos tragédia és szomorúság árnyékolja be, végül Károly és Kamilla visszatalált egymáshoz.

https://www.instagram.com/p/BWpk_wmglow/?tagged=charlesandcamilla