Konyha

A magyar tea

Nem tévedés a cím, hazánkban is megkezdték a tea termesztését, sőt nagy reményeket táplálnak hazai tea sikerének.

A teáról általánosan ismert, hogy Ázsiából származik és onnan szállítják szerte a világba. Azt már kevesebben tudják, hogy hazánkban is teatermesztésbe fogtak nemrégiben és sokan nagy lehetőséget látnak ebben. Ennek az érdekes kezdeményezésnek a hazai irányítójával, Varga Marianna teaszakértővel, hazánk egyetlen teanagykövetével beszélgettünk.

Varga Mariann, hazánk egyetlen teanagykövete

Az eredetileg kertészmérnök hölgy Londonban merült el a teák világába, ahol annyira megtetszett neki az angol teakultúra, hogy előbb egy teaboltban kezdett el dolgozni, miközben folyamatosan képezte magát, míg végül okleveles teaszakértő vált belőle.
– A boltban menedzser helyettes pozícióig jutottam, így én tartottam a teaklubokat, teakóstolókat az üzletben. Hat év után hazatértem Angliából és ezt a megszerzett tudást nem akartam veszni hagyni, így indítottam egy tea webáruházat, ahol a vásárlók folyamatosan kérdésekkel bombáztak, ezért tea workshopokat kezdtem el tartani.
Mariannától megtudtam, hogy hazánkban a többség szinte semmit sem tud igazán a teákról, így az alapoktól szokta kezdeni a tanfolyamokat, ahol sokan rácsodálkoznak, hogy egy általuk kedvelt teának mennyivel jobb, élvezhetőbb lesz az íze, ha helyesen készítik el.
– Küldetésemnek tekintem, hogy a magyar embereknek fejlődjön a teakultúrájuk. Én nem márkákat képviselek, én lehetőségeket, módokat kínálok, amin mindenki megtalálhatja a saját teaútját – tudtam meg a teaszakértőtől. Arról is beszélt a teanagykövet, hogy egy újságíró kollégától hallott először az Európai Teaprojektről, melyhez vállalkozó szellemű embereket kerestek. Ugyanis egy holland kertész kinemesítette egy kínai teának a hidegtűrő változatát, ami alkalmas arra, hogy az öreg kontinensen, így hazánkban is termesszék. Ehhez európai teanagyköveteket keresett a dács kertész, akik hazájukban ezt a kezdeményezést felügyelik, koordinálják, irányítják.

KNA_1612

Mariann a teaültetvényen

– Januárban kaptam meg a felkérést, akkor még nem tudtam, hogy mi hozható ki ebből a dologból, de nagyon lelkes voltam. A képzéseim során hirdettem a projektet, amire meglepően sokan jelentkeztek. Jelenleg 14 fős csapatunk van, országszerte, eddig 2100 teát ültettünk. A jelentkezők között vegyesen vannak őstermelők és hobbi kertészek is, többségük fiatal gazda, ám mindenki nagy izgalommal kezdett neki ennek a különleges kalandnak – mondta Varga Marianna. Jövő tavasszal, nyáron lesz az első szüret, amit óriási érdeklődéssel várnak a résztvevők, hiszen ha ez sikeres lesz, akkor akár mások előtt is megnyithat egy utat, egy lehetőséget hazánkban.
– Folyamatosan figyeljük, ellenőrizzük a munkát, a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen is egy kísérletbe kezdtünk a teával, szóval a tudományos háttért is megteremtettük itthon. Bízunk a sikerben és reméljük, hogy elérjük a céljainkat – osztotta meg velem a teaszakértő. Arról is beszélt a teanagykövet, hogy az érdeklődés folyamatosan növekszik, ezért jövő tavasszal újabb 9 fővel bővül a magyar teatermesztők csapata. Ha minden összejön, akkor a hazánkban termelt teából egy kínai típusú zöldteát kortyolhatunk majd a csészéinkből. Emellett elindították a „Fogadj örökbe egy teacserjét.” támogatási kezdeményezést is, mellyel bárki a maga által meghatározott összeggel segíthet abban, hogy Magyarország az Európai teahatalmak útjára lépjen.

teaszedes3

frissen szedett tea levél