Kultúra

Pánikra semmi ok, vannak még jegyek!

Először lép fel a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon a világhírű bulizene-formáció, a Pink Martini, méghozzá – mint nemrég kiderült – nem egy, hanem mindjárt két alkalommal is. Hiába van ugyanis tele a csapat bulinaptára, kénytelenek voltak még egy fellépést beilleszteni a menetrendjükbe, miután a Budapesti Nyári Fesztivál közönsége egy szavazáson kinyilvánította: ugyan minden jegy elkelt az eredetileg meghirdetett július 25-ei koncertre, egyértelműen igényt tart a ráadásra.

Pink Martini együttes

Nem meglepő, hogy rekordidő alatt elkeltek a jegyek, hiszen világszerte rendkívül népszerű ez a vadul változatos performance-zenekar. 1994-ben alakultak meg, zenei stílusukat tekintve a jazz, a klasszikus zene és a pop-rock műfajának elegyét képviselik, a világ minden tájáról származó zenei elemekkel.

A zongorista-alapító Thomas Lauderdale kipróbálta magát az oregoni politikában, majd úgy döntött, inkább zenei vonalon próbál hatást gyakorolni a világ működésére… Két zseniális énekesével, China Forbes-szal és Storm Large-al, tucatnyi professzionális zenészével ez minden kétséget kizáróan sikerül is.
A csak nevében egyszínű zenekar repertoárja valójában rendkívül színes, ugrál a zenei korszakok és stílusok – sőt a nyelvek között is. China Forbes ezt egy interjúban így fogalmazta meg: „Ez egy olyan koktél, amilyet még senki más nem készített”.

A koktél valóban speciális, méghozzá már a kezdetektől fogva, amikor Lauderdale és Forbes megalkották első dalukat, a Sympathique-ot. A világhír felé ekkor, 1997-ben vették az irányt, miután a Cannes-i Filmfesztiválon bemutatkoztak. Azóta a Pink Martini világszerte több mint 70 zenekarral lépett fel. Színpadra álltak Európában, Ázsiában, a Közel-Keleten, Észak-Afrikában, Ausztráliában, Új-Zélandon, valamint Észak- és Dél-Amerikában. Szóval nagyjából mindenhol.

2016-ban jelent meg a zenekar kilencedik és eddig legújabb stúdióalbuma, Je dis oui! címmel. A lemezen China Forbes, Storm Large, Ari Shapiro rádiós újságíró, Ikram Goldman divatguru és Kathleen Saadat polgárjogi harcos is énekel. És a pink sokszínűsége itt még nem áll meg, hiszen az album 15 dalát nyolc nyelven (francia, fárszi, örmény, portugál, arab, török, xhosza, angol) adják elő, megerősítve a Pink Martini lassan már negyedszázados elköteleződését a befogadás és az együttműködés mellett.
Nagyjából erre a befogadó és világmegváltó sokszínűségre számíthat a Pink Martini-koncertek budapesti közönsége is: azok, akiknek a július 25-re szól a jegyük és azok is, akik a 24-ei, közkívánatra szervezett koncerten lesznek ott. Az utóbbi alkalomra még kaphatók jegyek a Budapesti Nyári Fesztivál oldalán.