Kultúra

Budapesten lépnek fel a jazz nagyágyúi

A Müpa sosem fogja vissza magát, ha világsztárokról van szó. A zenei műfajok olyan kiemelkedő klasszisait hozza el a magyar közönségnek, mint Diana Krall vagy Marcus Miller.

A sok koncert, színház, revü élményem között van, egy, amit mindig libabőrözve tudok felidézni. 2016-ban a Müpa Bartók Béla Hangversenytermében ülve egy érces, női hang, egy árva zongora kíséret mellett, valami végtelenül felemelőt produkált. Diana Krall koncertje utána nem csak én, hanem a közönség nagy része is kóvályogva távozott a nézőtérről, mert egy olyan zenei élményt kellett feldolgoznunk, ami nincs mindennap. De lesz újra! Június 26-án a ötszörös Grammy-díjas kanadai énekesnő visszatér a Müpába.

 

Diana Krall és a zongora fotó: Mary McCartney

Diana Krall és a zongora fotó: Mary McCartney

Három évvel ezelőtt a magyar közönség a sorrendben tizenkettedik, Wall flower című lemezét ismerhette meg a jazz-dívától, de ez a szám azóta kettővel nőtt. 2017-ben egy klasszikus amerikai jazz sztenderdeket összegyűjtő szólólemeze, míg tavaly Tony Bennettel közös albuma jelent meg, utóbbit két kategóriában is Grammy-díjra jelölték idén. Krallnak egyébként ez volt a tizenharmadik jelölése, ebből pedig ötöt díjra is váltott az évek során. Minden lemezén újabb és újabb oldalát ismerhetik meg a rajongók: tisztelgett többek közt Bob Dylan, Elton John, Paul McCartney, az Eagles – előtt is.

Marcus Miller zenél Fotó: Thierry Dubuc

Marcus Miller zenél Fotó: Thierry Dubuc

De ugyancsak idén nyáron érkezik Budapestre a hatvan éves basszusgitáros Marcus Miller is, aki közel három évnyi hallgatás után 2018-ban jelentkezett újra szólólemezzel. A Laid Black című albummal Miller visszatér a keleti parti zenei gyökerekhez, és a basszusgitár mellett a hip-hop, a soul, a funk és az r’n’b ritmusai is felbukkannak a dalokban. Miller sorsa már húszas éveiben megpecsételődött: ekkor vált ugyanis Miles Davis zenekarának tagjává, az együtt töltött tíz év alatt pedig több albumának producere és zeneszerzőjeként is dolgozott. Az amerikai jazz-zenész tehetségéről július 3-án a magyar közösségi is meggyőződhet a Müpában.