×

Csillagok

Csaknem száz éve született a hang, akit egy ország imádott a Szabó családban, Mednyánszky Ágira emlékezünk

Előbb a hazai televíziózás hajnalán bemondónőként, majd később a Magyar Rádió legsikeresebb rádiójátékának, a Szabó családnak az Icujaként ismerték a művésznőt.

Igazi művészcsaládban született Mednyánszky Ági 1927. március 15-én, színészek, balettművészek voltak az ősei, a testvérei között, unokaöccse a népszerű színész, színházigazgató Balázs Péter. A művésznő sem színészként, hanem táncosként indította el pályáját. Csak a 1940-es évektől kezdett el prózai szerepeket alakítani, a mai Vígszínház elődjében, majd neve egyé vált az Operettszínházzal, ahol elsősorban szubrettszerepekben tündökölt. Az 1950-es években a Magyar Rádió színtársulatának is tagja volt, évtizedeken át szerepelt hangjátékokban, országszerte népszerű volt, mint a Szabó család Icuja, emellett több filmben is játszott, illetve kedvelt orgánumát szinkronszínészként is csillogtatta. Érdekesség, hogy hiába imádták a nézők és a szakmai is elismerte tehetségét, ráadásul botránymentes, tisztességes, példaértékű életet élt soha semmilyen állami kitüntetésben, díjban (Jászai Mari-díj, Kiváló vagy Érdemes művész díj, stb.) nem részesült.