Ridikül

Egy pszichológus naplójából 1.

P. 35 évesen jött terápiára. Két válás, három vetélés és jó néhány sikertelen párkapcsolat után. Négy ülés alatt derítettük ki, hogy minden rossz választásának az apakomplexus volt az oka. P azóta boldog párkapcsolatban él, és egy kétéves kislány boldog anyukája

P. ezt mondta el az utolsó ülésen

shutterstock_1257297775

Sokáig anyámat okoltam mindenért, a rossz házasságaimért, egész nyomasztó légkörben eltelt gyerekkoromért. Ma már tudom, hogy az én tökéletes apám, aki még hatvanöt éves korában is csak ötvennek látszott, ő rontotta el az életem. Pedig húszéves koromig felnéztem rá. Gyerekként azért, mert mindent előteremtett. Mindent megvett nekem, amire csak vágytam Később tőle tanultam meg flörtölni, szakítani, s minden nőcis trükköt. Ő írta fel a barátnőimnek a fogamzásgátló tablettákat. A középiskolában minden lány az én apámba volt szerelmes. Minden barátnőm engem irigyelt. Pedig a látszólagos jómód mögött nálunk állandó veszekedésektől volt fojtogató a levegő. Anyám súlyos depressziója, örökös gyengélkedései egy játszmának voltak részei. A játszma arról szólt, hogy kandúrtermészetű apám válóperrel, neurotikus anyám pedig öngyilkossági fenyegetésekkel zsarolták egymást évtizedeken át. Én pedig az állandó veszekedések kereszttüzében megkaptam ugyan mindent csak éppen szeretet nem. S miközben engem irigyelt az egész iskola, otthon mindkettejüktől ugyanazt hallgattam. Anyám rám áldozta a fiatalságát, apám rám áldozta a szabadságát.

shutterstock_1104549023

Amikor hozzámentem az első férjemhez mindenki mélyen elítélt. Megpróbáltak lebeszélni. Tibi húsz évvel volt idősebb. Ma már tudom, hogy végzetszerűen választottam őt. Apám miatt, aki példaképem volt, kislánykorom délceg varázslója, az igazi férfi. Apám miatt, akibe szerelmes voltam, s akiben nagylányként csalódnom kellett. És anyám miatt, akinek életét örökös nőügyeivel az apám tönkretette. Biztosra akartam menni. Olyan férfit választottam, aki a tenyerén hord. Nem akartam egy életen át féltékeny lenni, mellőzött, mint az anyám. Tibiben apámat kerestem és a gyerekkoromat. Mellette sokáig nem kellett felnőnöm. Elvégezhettem az egyetemet. Ő kezelte a pénzügyeket, tálcán hozta be reggelenként a kávét. Már akkor férfi volt, amikor a velem egykorúak még a saját személyiségük megteremtésén fáradoztak, és hátba vagdosták a lányokat. És nagyon akarunk gyereket, de bár én könnyen teherbe estem a babát két alkalommal még az első trimeszterben elveszíttetem. Persze Tibit okoltam, azt gondoltam miatta van a sok vetélés, mert már öreg.
Miután elhagytam egy magamnál fiatalabbat választottam. Egy kisfiút, nálam tíz évvel fiatalabbat. Azt gondoltam, hogy majd olyan férfit nevelek belőle, amilyet én szeretnék. Olyat, amilyen az apám volt. Persze megint csapdába estem. Nem szerelemből választottam, hanem józan megfontolásból. S megint nem magam, hanem az apám miatt. Ma már tudom, hogy a tőle való babám se tudott megmaradni, hiszen tudtam, hogy rá nem számíthatok. Túl fiatal volt az apasághoz, én pedig nem akartam, hogy a gyerekem apa nélkül nőjön fel. szerintem ezért volt, hogy harmadszor is elvetéltem. Vagy mégsem?