Siker

Egy pszichológus naplójából 2. Gyűlölöm a testemet

V.36 éves nő páciens. Azért keresett fel, mert nem tudott megbarátkozni a szülés után megváltozott testével. Csúnyának és öregnek érezte magát, s ez a házasságát is tönkretette.

V első ülésen elhangzott vallomása:

shutterstock_526087603

„Gyűlölöm a testemet.. Tudom, hogy nem vagyok ezzel egyedül.
Húsz éve, amikor a férjemet megismertem, nyár volt. Egy romantikus helyen egy bánya tó mellett nyaraltunk. Én anyámmal, ő a haverjaival. Szerelem volt első látásra. Megismerkedésünk után egy héttel, már meztelenül úsztunk a tóban, a fürödni tilos tábla alatt. Fiatalok voltunk, ő húsz én huszonegy. Élveztük a veszélyt, élveztük fiatalságunk minden rezdülését, egymás bőrének illatát, a vágyat, amelyet a jéghideg víz sem csillapított. Szépek voltunk. Barna testünkön feszült a bőr, hajunk kiszőkült a napsütéstől, élveztük az élet minden pillanatát.
S ez az érzés nem múlt el akkor sem, amikor beköszöntött az ősz. Nem tudtunk betelni egymással. Az egymás iránti olthatatlan vágy nem múlt el akkor sem, amikor megérkezett a hó. S mire eljött az új tavasz, már az esküvőnket terveztük.
Már egy éve együtt laktunk, de még mindig élveztük, hogy pucéran járkálunk otthon. Szerettük a testünket, mert szépek voltunk és fiatalok. S nem is gondoltunk arra, hogy máshogyan lesz ez majd. Akkor jutott eszembe először, hogy dugdossam magam a férjem előtt, amikor a hasam elkezdett gömbölyödni. Ő azonban imádta nézni feszülő melleimet, és végigfotózta a kilenc hónapot. Most, hogy nézegetem az akkori képeket én is szépnek látom magam. Pedig akkor utáltam a formátlan testemet, a mellemből kicsöppenő tejet, a széttaposott cipőimet.

shutterstock_720419494

A terhességi cukrom miatt, császározni kellett. A fiam nem szopott, hónapokig fejtem neki a tejet. A mellem tönkrement, a hajam megfakult, az állandó éjszakázás miatt fekete karikák jelentek meg a szemem alatt. Nem voltam éppen szép látvány. A férjem ingeit hordtam, hogy eltakarjam fehér és szétfolyó testemet. Semmi kedvem nem volt a szexhez. Nem is tudom, hogy maradtam terhes a kislányommal. Az orvos azt mondta, hogy ne kockáztassunk. Szóval megint császár lett. S a hasam ettől megint csak rondább.

Kétségbeesetten bámultam magam a fürdőszoba tükrében, billegtem a mérlegen hátha kevesebbet mutat. Reménytelen fogyókúrák után, a koplalás miatt idegbajosan, a gyerekek gondjától elnyűtten egyre jobban szégyelltem a testemet. Vagyonokat költöttem narancsbőr elleni szerekre, mellfeszesítő krémekre, fogyókúrás tablettákra és turmixokra. Persze teljesen hiába. Hol volt már az az idő, amikor boldogan mutogattam magam.

Gyűlöltem a celeb anyukákat, akik már hat héttel a szülés után ugyanolyan soványak voltak, mint a terhességük előtt. Gyűlöltem az újságok címlapjáról mosolygó tökéletes nőket. Hiába tudtam, hogy ezeket a fotókat módosítgatják, a bőrhibákat eltüntetik, az alakot megnyújtják, hogy soványabbnak látszódjanak, és, hogy ők se úgy néznek ki a hétköznapokon, én mégis olyan akartam lenni, mint a tökéletes nők a címlapokon.

A mindennapi betevő szex, amit mindketten úgy imádtunk egyre ritkábban esett meg köztünk. Először csak hetente kétszer, aztán egyszer se, majd havonta egyszer, vagy annyiszor sem. Nem bántam, mert kövérnek éreztem magam. Olyannak, akit nem is lehet megkívánni. természetesnek éreztem, hogy ahogyan öregszünk lesz egyre kevésbé fontos az érintés, a testi kapcsolat. Tévedtem. Nem vettem észre, hogy a férjemnek szüksége lenne a szexre. A tükör melletti polcon egyre több férfi kozmetikum jelent meg. férfi parfüm, orrszőr nyíró, sőt, egy szemránckrém is. A gyomrom összerándult. Ádámnak van valakije.”

shutterstock_314349998

Megjegyzés: Négy ülésben sikerült elérni, hogy V kezdjen el fogyókúrázni, vegyen egy kondibérletet. Az első tíz kiló leadása után házasélete rendbejött. Férje ugyanúgy kívánta, mint a gyerekek születése előtt. S ettől önértékelése helyreállt. Nem volt szükség tovább a terápiára