Te + Én

Így szexelünk szakítás után

Brit tudósok már megint kiszámoltak valami olyat, ami másnak eszébe sem jutott volna. Pedig, valljuk be, igenis nagy kérdés, hogy szakítás után mikor, és hogyan szexelünk először.

A szakítás utáni szex kicsit olyan, mint a „hanyadik randin szexeljünk először” kérdés. Megoszlanak a vélemények, ráadásul mindenkinek más a habitusa, így nem lehet elvárni, hogy azonos vélemények szülessenek. Férfiaknál amúgy is ez gyorsabban megy, mint a nőknél, mert lehet, hogy a nő még a „gyász időszak” elején tart, miközben az ex már valaki mással bútorozott össze.

Fotó: iStock.com/weerapatkiatdumrong

Fotó: iStock.com/weerapatkiatdumrong

Brit tudósok, most egy igen szemléltető ábrát készítettek arról a kísérletről, amely azt elemezte, hogy szakítás után három hónappal a megkérdezett alanyok kivel létesítettek szexuális kapcsolat.

Ez alapján a megkérdezettek 66 százaléka szexelt valakivel három hónap után. Ez magas szám, csakhogy tovább is bontható, mert ezeknek az embereknek a 20 százaléka bizony az exével bújt ágyba. 26 százalékuk egy új partnerrel gyűrte össze a lepedőt, míg a legnagyobb arányban, 54 százalékuk egy még korábbi ex baráttal vagy barátnővel jött össze. Meglepő, hogy szomorúságunkban – és szex hiányunkban – kik jutnak elsőként az eszünkben. Persze ez nem véletlen, mert pszichológusok szerint ilyenkor egy olyan hatás jelentkezik, hogy biztonságra vágyunk, amit viszont csak olyanoktól kapunk meg, akik mellett hónapokig, vagy évekig jól éreztünk magunkat. Sőt, az is igaz, hogy a rossz emlékek idővel megszépülnek, és egy korábbi exnél már talán arra sem emlékszünk, hogy miért is lett vége a kapcsolatnak.