Stílus

A gépnők kérésre énekkel köszöntik a szülinaposokat

A héten „munkába álltak” Olaszország első robotpincérnői egy liguriai éttermében, amelyet hajdanán Hemingway is gyakran felkeresett. A pincérnők kínai gyártmányok.

Az életnagyságú robotok az észak-olaszországi Rapallo tengerparti város egyik éttermében fogják felvenni a rendeléseket és kiszolgálni a vendégeket, de most még csak tesztüzemmódban vannak. A La Stampa című olasz lap szerint a robotok a múlt héten érkeztek Kínából és a Gran Caffe Rapallo tulajdonosa, Gabriele Hu maga szerelte össze és helyezte üzembe őket a hétvégén.

Fotó: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A robotok női hangon beszélnek, szenzoraik segítségével navigálnak az emberek és a tárgyak között, és kérésre énekkel köszöntik a szülinaposokat. „Egy robot természetesen nem helyettesíti az emberi munkaerőt, de megkönnyíthet bizonyos dolgokat és segíthet a kollégáknak” – mondta a 30 éves Hu.

A tulajdonos hozzátette, hogy a két „új pincérnőnek” még nincsen neve és reményei szerint a vendégek segítenek majd a névválasztásban.