Egészség

A daganatos betegségek kutatása jó úton halad

Csatlakoztunk a WHO Nemzetközi Rákkutatási Ügynökségéhez.

A jövőben olyan tudományos projektek indulhatnak, amelyek az IARC adatbázisát és infrastruktúráját kihasználva nagymértékben segíthetik a magyar onkológusok, kutatók munkáját, valamint a nemzeti népegészségügyi program egyik fő célkitűzését: a daganatos megbetegedések megelőzését, írja közleményében a szaktárca.

shutterstock_524711497

Az ügynökség fő célja a daganatos megbetegedések okainak kutatása és nemzetközi koordinálása.
Számtalan olyan tudományos munka folyik, amely a különböző populációk érintettségét vizsgálja, és nagyon sok ország bevonásával elemzi a hasonlóságokat, illetve a különbségeket.

Dr. Nagy Péter, az Országos Onkológiai Intézet tudományos igazgatója elmondta: a kelet-közép-európai országokban fellelhető betegség okok feltárásban a jövőben kulcsszerepe lehet a magyar szakembereknek, valamint az Országos Onkológiai Intézetben működő Nemzeti Rákregiszternek, amely iránt óriási az érdeklődés, hiszen az egyes daganatféleségekre vonatkozó országos adatok segítségével lehetőség nyílik a régió genetikai és környezeti kockázatainak feltárására.

Mindez nagymértékben hozzájárulhat a rák okainak, korai felismerésének és megelőzésének tanulmányozásához annak érdekében, hogy javuljon a magyar emberek egészségi állapota, nőjön az egészségben eltöltött évek száma, és tovább javuljanak a betegek gyógyulási esélyei, zárul a közlemény.