Konyha

Kevés hazai méz lesz a sok eső miatt!

Baljós éve lesz az idei a magyar méhészeknek, mézkatasztrófáról beszélnek a szakértők.

Az elmúlt esztendőkhöz képest, a tavasz nagyon csapadékos és hűvös volt, ami kifejezetten negatív hatással volt a méztermelőkre, hiszen az átlagos évhez képest maximum a fele mennyiséget lesznek képesek előállítani akácmézből 2019-ben. Ez számokban annyi jelent, hogy a magyarországi szükségletet képes lesznek ellátni, így nem maradunk méz nélkül, ám exportra nem jut – közölte Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke az www.agrotrend.hu-n.
A szakember elmondta, hogy a barátságtalan időjárása következményeként több területen egy csepp akácmézet sem tudtak betakarítani, így biztosan több méhész is tönkremegy majd. Feltehetőleg emiatt a méz ára is feljebb fog menni a kereslet-kínálati görbe alapján.
„Vannak méhészek, akik idén nem tudtak akácmézet pergetni, vannak, akik egy átlagos évet talán megközelítő termést, de az országos eredmény azt mutatja, hogy egy átlagos év felét sem sikerül letermelni.”-mondta Bross Péter.

Fotó: www.shutterstock.com

Fotó: www.shutterstock.com