A francia nyílt teniszbajnokság, vagy közismert nevén a Roland Garros a világ legjelentősebb versenyeinek egyike, az Australian Open, a Wimbledon és a US Open mellett. Sajátossága, hogy itt a játékosok salakpályán játszanak.
Az 1891-es kezdetnél még csak franciák, vagy francia klubtagságú külföldiek küzdhettek a címért. Csak három évtizeddel később lett teljesen nyílt a bajnokság a világ legjobb játékosai előtt.
Az első magyar győzelemre sokáig kellett várni. Aki megtörte a jeget, az a szombathelyi születésű Asbóth József volt, aki az 1947-es döntőben a dél-afrikai Eric Sturgesst verte 8–6, 7–5, 6–4 arányban. Asbóth későbbi pályafutására rányomta bélyegét, hogy a kommunista hatalom bezárta az ország határait. 1948-ban csak úgy tudott eljutni egy nemzetközi versenyre, hogy V. Gusztáv svéd király személyesen kezeskedett, Asbóth nem fog disszidálni.
Babos Tímea ünnepel, miután francia partnerével, Kristina Mladenovic-csal 6-2, 6-3-ra győztek a Tuan Jing-jing, Cseng Szaj-szaj alkotta kínai kettős ellen a francia nyílt teniszbajnokság női páros versenyének döntőjében a párizsi Roland Garros Stadionban 2019. június 9-én. MTI/EPA/Caroline Blumberg
A következő magyar, aki átvehette az első díjat, Körmöczy Zsuzsa volt 1958-ban. Ő már volt itt harmadik vegyespárosban 1947-ben, és 1956-ban egyéniben is. A brit Shirley Bloomer Brasher ellen nyert 6–4, 1–6, 6–2-re. Még ebben az évben Wimbledonban is elődöntős lett, amivel a világranglista második helyét érte el. Érdekesség, hogy ekkor már meglehetősen idősnek számított a játékosok között: 33 éves és 10 hónapos volt. Mégis, egy évtizeden át szerepelt a világ legjobb női játékosai között.
Húsz évnél is hosszabb szünet után, 1981-ben a svájci Heinz Günthardt és Taróczy Balázs bajnokságot nyert az amerikai Terry Moor – Eliot Teltscher páros ellen. Az eredmény 6–2, 7–6, 6–3 volt. Ugyanez a páros négy év múlva Wimbledonban is bajnok lett. A salakpályák nagy kedvelője, Taróczy Balázs pályafutása alatt 26 páros és 13 egyéni ATP-tornát nyert meg.
Öt évvel később, 1986-ban ismét magyar győztese volt Roland Garrosnak. A Temesvári Andrea – Martina Navratilova duó 6–1, 6–2-re verte a Steffi Graf és Gabriela Sabatini párosát. Andrea egy évvel később megsérült: törött lábcsonttal játszott végig egy mérkőzést Amerikában. Egy újabb vállsérülés aztán megpecsételte további pályafutását.
Tehát 33 évet kellett várni, hogy Párizsban ismét magyar kézben lehessen a győzelmi serleg.
Ez most Babos Tímeának sikerült, akik Kristina Mladenovic párjaként 6-2, 6-3-ra verte a kínai Tuan Jing-jinget és Cseng Szaj-szajt.
A soproni lány 2017-ben és 2018-ban is teniszvilágbajnok volt, de ez a mostani az első Roland Garros győzelme.
A meccsen – e hosszú hétvége valamennyi győztes magyar találkozójához híven – nyugodtan játszottak a lányok. Videóról alaposan tanulmányozták a kínaiak játékát, akik így is tudtak meglepetést szerezni, újítani, de Babos-Mlandenovic páros higgadt taktikája ellen ez kevés volt.
Köszönjük a győzelmet, gratulálunk, és további fényes sikereket kívánunk!
Még egy szót a Roland Garros magyar nyerteseiről:
Szeles Mónika hivatalosan jugoszláv színekben nyert 1990-ben és 1991-ben is egyéniben, de mindig magyar származásúnak vallotta magát, amit a verseny évkönyveiben fel is tünetnek.







