Kultúra

Sztárszínészek a filmakadémia vizsgafilmjeiben

Június 19-én tartják a Toldi moziban a WERK Filmakadémia 2019-es vizsgafilmjeinek bemutatóját. Idén 13 rövidfilmet vetítenek, a stábok többnyire hallgatói körben szerveződnek.

A Filmakadémia 2018–19-es tanévét a szokásosnál is erősebb produkciók zárják. Olyan kiemelkedő alkotások születtek, ahol a főbb szerepekben Döbrösi Laurát, Hajdu Steve-et, Zsurzs Katit vagy Jankovics Pétert is láthatjuk. A bosszúszomjtól a farkasétvágyig, Petőfitől Bächer Ivánig, a lúzerektől a magányosokon át a reménytelenül szétesettekig elég mély a merítés – a hallgatókat a hazai filmszakma legkiválóbb szakemberei készítették fel a kifejezetten gyakorlatorientált képzés során.

werk_vizsga_1

Döbrösi Laura például már első olvasásra is izgalmasnak találta a Redline című filmet, amelyben a főszereplő Annát alakítja. A film a trauma feldolgozásról szól: arról, hogy egy súlyos veszteségélményt hogyan lehet, vagy éppen nem lehet feldolgozni. A Társas játékban, az Aranyélet évadaiban, az Örök tél vagy a Félvilág című hazai filmekben játszó színésznő szerint a Redline kifejezetten erős rövidfilm lett.

Döbrösi Laura a Redlineban

Döbrösi Laura a Redlineban

De feltűnik a vásznon Zsurzs Kati is. A színművész az elmúlt években egyebek mellett a Mi kis falunk, a Last Call vagy a Csak szex és más semmi című magyar produkciókban láthatott a közönség, a Búcsú című film főszerepét játssza. Kőváry Gergely forgatókönyvíró vizsgafilmje a színésznő első olvasás után igent mondott.

A bemutatókra a Toldi moziban június 19-én, szerdán, 20 órától kerül sor.