Na, az kemény volt, amikor ott álltunk az éjszakában a semmi közepén, és vártuk, hogy valaki elvigye a rontást a fekete macska után.
Este indultunk a Balatonról Sopronba, a párom vezetett, és a jól ismert 84-es úton egyszer csak lezárás volt a 8-assal való kereszteződés előtt. Eltereltek bennünket Jánosháza felé. Nem lett volna nagy baj, a község határa után balra kell fordulni Kissomlyó felé, de beszélgettünk, nem figyeltünk, és jobbra fordultunk Kemenespálfa irányába.
Csak mentünk-robogtunk, és sehogyan sem jött vissza a 84-es út. Kezdtük sejteni, hogy majdnem az ellenkező irányba megyünk, akikor a fényszórók előtt lassan kibontakozott előttünk a sötétből egy fekete macska. A satufék az semmi ahhoz képest, ahogy párom a fékre taposott. Még a kéziféket is behúzta. Levette a gyújtást a motorról, és ránk szakadt az éjszaka csöndje.
„Most mi van? Miért nem megyünk tovább?” – kérdeztem, bár sejtettem a választ, volt már ilyen.
„Nem láttad? Fekete macska!” – válaszolta lesokkolva.
„Láttam. Na és?” – próbálkoztam felvilágosult, kultúrember módján.
„Én át nem megyek utána!” – sziszegte, és sajnos tudtam, hogy nem viccel. Próbálkoztam, hogy szerintem a macska eredetileg balról jött, át akart menni az úton, és már majdnem átért, amikor jöttünk mi, megijedt, és visszafordult. Ezért tűnt úgy, mintha jobbról ment volna balra…
„Nem ijedt meg. Halálosan nyugodt volt. És jobbról ment balra” – mondta megfellebbezhetetlenül.
Nem cifrázom, vártunk egy fél órát azon az úton, ahol napközben sem sokan járhatnak, aztán némi veszekedést követően („Babonás őrült” kontra „Akkor menj át utána te!”), visszafordultunk Jánosháza felé.
Azóta nem vitázunk. Én már abba is beletörődnék, ha nem szállnánk fel a repülőre, mert a Ferihegyre vezető gyorsforgalmi úton átmenne egy fekete macska. Kész, ennyi volt a nyaralás, Isten véled tenger, szálloda és repülőjegy.
Azóta nem lettem fiatalabb… és észrevettem, hogy egyre görcsösebben csinálok néhány dolgot.
Mondjuk, fürdés után magamra fújok egy kis parfümöt. Egy bizonyos módon szoktam, valahogy kialakult az a pár mozdulat. És ha valamiért nem úgy sikerül egy reggel, akkor átfut az agyamon – „Nem lesz szerencsém ma!” Persze, nyugtatom magam, hogy ez babonaság, de arra is gondolok, semmiből nem áll újra fújnom az üvegcséből. „De akkor túl illatos leszek – mit gondolnak majd rólam?” Szóval, el tudok ezen tipródni. És fújok még egyszer. Csak közben elkések.
(Kép: Instagram)
Szerintem ez a ballábas kelés teljes ostobaság, de ha valamiben ott van a 666, akkor inkább nem, köszi. Semmi péntek 13-a, ugyan, tiszta örültség, és nem idegesít a felborult sótartó sem, de amikor smink közben az arcommal leesett a tükör a falról és szétrobbant…, hát akkor nagyon nem akartam kimenni az utcára.
Végül kimentem. De visszafordultam volna, ha még egy fekete macska is keresztezi az utamat.
A bejegyzés képei Luis Coelho portugál grafikus Instagram oldaláról származnak. Neki szerencsét hoztak a fekete macskák, világhírű lett velük, és meg tud élni abból, hogy milliónyi apró vonalból rajzolgatja őket.
