Csillagok

Szülinapos híresség, Révész Sándor

66 éves lett az énekes, aki több legendás hazai rockzenekar frontembere volt, illetve szép szólókarriert is befutott.

Ha a világ zenei életének vannak olyan meghatározó szereplői, mint Mick Jagger vagy Paul McCartney, akik lényegében élő legendák, akkor a hazai rocktörténelemből mindenképpen ki kell emelnünk azt a művészt, aki már 16 évesen turnézott Magyarország szerte. Budapesti Polgári család gyermekeként a tisztes hivatás helyett a zenélést választani nem volt könnyű Révész Sándornak, akit a szakmában csak Kölyöknek szólítanak, ami érthető, hiszen már középiskolásként a színpadon szórakoztatta a közönséget. Leginkább a Generál és a Piramis frontembereként ismerik, de számos hazai énekessel, zenésszel (Presser Gábor, Demjén Ferenc, Charley) dolgozott, alkotott együtt, illetve szólóalbumai is jelentek meg. Olyan slágerekkel (Nem tudtam, hogy így fáj – Vigyázz a madárra – Ha volna két életem) forrt össze a neve, melyekkel a mai napig képes koncerttermeket megtölteni.Egyedi hangja és sajátos színpadi mozgása összetéveszthetetlen. A rajongók szeretete napjainkban is kíséri, nem véletlenül választották meg az Év énekesének többször is a közönségszavazatok alapján, a dalait generációk éneklik a 70-es évek óta.