Csillagok

Még csak 56 éves lenne George Michael

A világ egyik legsikeresebb előadója volt a görög származású énekes, aki 30 éven át ontotta a slágereket magából.

Engem személy szerint 2016-ban villámcsapásszerűen ért a hír, hogy elhunyt a népszerű előadó, hiszen idősnek korántsem volt mondható, illetve nem tudtam róla azt sem, hogy betegeskedne. Az tény, hogy élete utolsó éveiben többször is gyengélkedett és egy autóbalesete is volt, ám a koncerteken belőle áradó energia nem mutatta, hogy bármi baja lenne.

George Michael az a fajta sztár volt, akit mindenki ismert, hiszen olyan sok slágere, illetve videoklipje volt és feltehetőleg ezek közül is az egyiket – Last Christmas – még 50 év múlva is hallani fogjuk karácsony táján a rádióból, ha lesz még rádió. Az előadónak tipikusan fülbemászó dalai voltak, melyeket ha meghall az ember akkor egész nap azt dúdolgatja, és bizony 30 éve énekelgetik szerte a világon. 1990-es Freedom című videoklipje az első olyan volt a szórakoztatóiparban, melyben az előadó, azaz ő maga nem is tűnik fel, helyette a kor szupermodelljei láthatóak. Azt kevesen tudják Jeórjosz Kiriákosz Panajótu-ról – mert ez volt igazi neve – hogy nagyon sokat adakozott, jótékonykodott, az AIDS elleni küzdelem egyik élharcosa volt. Dalai társadalmi problémákról, mindennapi dolgokról és persze a szerelemről szóltak. Közel 3 éve nincs közöttünk a tehetséges előadó, dalszerző.