Siker

Nem kérdés. Ez állítás. A tinik mentik meg a Földet

Az ENSZ „A Föld Bajnoka” kitüntetést adományozta neki.

Nem tudom, mikor kezdődött, hogy New Yorkban a város szemetjét olcsón vásárolt, kiselejtezett hajókra pakolták, kiúsztak velük az óceán közepére, és ott elsüllyesztették őket. A 80-as években ez már mindennapos gyakorlat volt. Aki ezt kitalálta, nem csak barbár volt, hanem valószínűleg mit sem tudott a földrajzról – és a történelemről – mert közismertek az Atlanti-óceán kelet-nyugati széljárásai, amik a felfedezőket is elfújták Amerika partjaiig.

Ugyanezek a szelek aztán visszafújták a szemetet New York, pontosabban Coney Islandre, ami a város strandja és vidámparkja, kaszinóvárosa is egyben. Vagy inkább az volt, mert a homokban felcsillanó injekciós tűk és – sok más mellett – kórházi eredetű anyagok egy pillanat alatt elvették a helyiek kedvét a fürdőzéstől.

És mi történt? Mi történt a 80-as, a 90-es, a 2000-es, és a 2010-es évtizedben? Lényegében semmi.

Az óceánokat ugyanúgy szeméttelepnek használja az emberiség. A Csendes-óceán közepén már akkora az összetorlódott szemét területe, mint 17 Magyarország.

Kívülről befelé nő a szennysziget tömörsége, ahol vörös, ott a legsűrűbb a műanyag. Jól látható, hogy már lassan összevethető az amerikai kontinens méretével. Felénk, az Atlanti-óceánon sem sokkal jobb a helyzet.

Kívülről befelé nő a szennysziget tömörsége, ahol vörös, ott a legsűrűbb a műanyag. Jól látható, hogy már lassan összevethető az amerikai kontinens méretével. Felénk, az Atlanti-óceánon sem sokkal jobb a helyzet.

Az emberek hümmögnek, hogy ez borzasztó. Hümmögnek a világ vezetői. És senki nem tesz semmi érdemit, kézzelfoghatót. Van erről egy szobor Berlinben, hogy a politikusok tárgyalnak, vitatkoznak, és közben már ellepi őket a víz…

(Kép: Facebook)

(Kép: Facebook)

Az egyetlen, aki azt mondta, hogy ez így nem mehet tovább, egy Boyan Slat nevű holland srác volt (1994. július 27-én született), aki 18 évesen kezdett az óceánok gyakorlati megtisztításához.

sheep_01

Kifejlesztett egy System 001 nevű rendszert. Úgy képzeld el, hogy ez egy 600 méter hosszú csőszerű gát, amelynek van egy 3 méterre lemerülő része is, hogy ne csak a felszínen lebegő szeméttel küzdjön meg. A rendszer azért sokkal több, mint egy szemétgyűjtésre tervezett terelő, a valójában tele van a legújabb technikai csodákkal, és meglehetősen aktív, hatékony szerkezet.

Sajnos, a tavaly üzembe helyezett első darab a nagy viharok hatására elromlott alig fél év használat után, de most kijavítva újra kivitték a gigantikus szemétszigethez. Slat szerint 60 ilyen szemétzabálóval belátható időn belül (egy-két évtized) meg lehetne tisztítani az óceánokat. A Slat előtt használatos technológiákkal ez a feladat évszázadokat vett volna igénybe.

Boyan Slat tevékenységéért megkapta az ENSZ „A Föld Bajnoka” kitüntetést, ami a legmagasabb nemzetközi környezetvédelmi elismerés.