Csillagok

Jennifer Aniston kiborult Angelina Jolie terhességén

Mennyire nehéz elfogadni, ha a másiknak sikerül az, ami nekünk nem. Jennifer Aniston ezt átélhette 2005-ben, amikor megtudta, hogy volt férje, Brad Pitt, és akkori barátnője, Angelina Jolie gyereket várnak.

A Mirror szerint Jennifer Aniston teljesen összetört a hír hallatán, amikor megtudta, hogy Pittnek és Jolienak gyereke lesz. Nem is lehet ezen csodálkozni, hiszen Jennifer is nagyon szeretett volna gyereket, de nem jött össze. Úgy szólnak a pletykák, hogy a házasságuk is emiatt ment tönkre, és váltak el 5 év után Brad Pittől.

Jennifer-Aniston-Called-Brad-Pitt-After-He-Attended-her-Birthday-Party

A 14 évvel ezelőtti emlék még ma is fájó a színésznőnek. Akkor ráadásul, úgy tudta meg a hírt, hogy éppen a Vanity Fairnek adott interjút, amikor értesült Anglinaék boldogságáról. A Jóbarátok színésznője csak zokogni tudott. Aki az interjút készítette, persze, kíváncsi volt Aniston gondolataira, de nem sokat tudott kiszedni belőle. „Az újságíró szerint Aniston pont úgy nézett ki, mintha szíven szúrták volna őt, szóhoz sem jutott, a könnyei pedig patakokban folytak az arcán”- számolt be róla a Mirror.

Pitt és Jolie gyermeke, Shiloh Nouvel Jolie-Pitt 2006 májusában született meg, a házaspár azonban nem állt meg egy gyereknél: még öt gyermekük lett, amelyek közül hármat örökbe fogadtak. Jennifernek pedig, aki idén már 50 éves volt, azóta sem lett gyereke, senkitől…