Kultúra

Koncertturnéra indul Szarka Tamás & Ghymes

Június 29-én, szombaton, Somogyváron lesz a Kossuth-díjas Szarka Tamás & Ghymes első nyári koncertje, amit még tíz állomás követ majd, szerte az országban.

Szarka Tamás nem az a fajta művész, aki szeret unatkozni. Május végén, Sósósó címmel új albuma jelent meg, amint a Nemzeti Színházban, teltház előtt mutatott be. A nyarat pedig egy 11 állomásból álló koncertturné színesíti. A Kossuth-díjas előadóművész, zeneszerző, költő 40 éve áll színpadon; pályafutása, ahogy a Ghymesé is, szinte példa nélküli sikertörténet.

Szarka Gyula, Szarka Tamás, a Ghymes Együttes tagjai Fotó: MTI/Sóki Tamás

Szarka Gyula, Szarka Tamás, a Ghymes Együttes tagjai Fotó: MTI/Sóki Tamás

Az 1983-ban indult Ghymessel eddig 25 önálló albumot jelentettek meg, több mint 3000 koncertet adtak a világ 25 országában. Szarka Tamás az elmúlt 4 évtized alatt több mint 350 dalt szerzett, zenéje és versei hatnak az értelemre, az érzelmekre és az érzékekre is.

A zene mélyről jön és erőt ad. A szerző legnagyobb titka – saját bevallása szerint –, hogy nem munkaként tekint a zeneszerzésre, hanem szórakozásként. Minden dalhoz ezer szállal kötődnek, és ezt a varázslatot a közönség is megérezheti. A zenekar azt vallja, hogy az abban a pillanatban, amikor megszólal az élő muzsika különleges energiák szabadulnak meg, ami egyben a sikerük záloga is.

szarka_

A turné állomásai:

Június 29. 21.00 Somogyvár
Július 5. 22.00 Bükkfürdő
Július 19. 19.30 Hegykő, Tízforrás Fesztivál
Augusztus 10. 20.30 Balatonakali
Augusztus 12. 20.00 Szigetszentmiklós
Augusztus 16. 21.00 Sátoraljaújhely, Zempléni Fesztivál
Augusztus 17. 21.00 Sárvár
Augusztus 18. 20.30 Alsóörs
Augusztus 20. 20.30 Sopron
Augusztus 23. 20.30 Kémes, Bőköz Fesztivál
Augusztus 31. 20.00 Fényeslitke