Csillagok

60 éve indult a Szabó család

A magyar rádiózás történetének legsikeresebb és leghosszabb ideig futó sorozata volt.

A rádió volt az első tömegkommunikációs eszköz, mely lényegében elkezdte a távolságokat lecsökkenteni és az emberek otthonába eljuttatni számos olyan eseményt, amiről előtte elképzelhetetlen volt, hogy élőben élvezhesse. Lehetett ez egy politikus történelmi jelentőségű beszéde, egy sportesemény és sok egyéb. A rádió az emberek hétköznapjainak része lett és máig az, amit még a televízió és az internet térnyerése sem volt képes elfeledtetni. Kevesen tudják, de a rádióban indultak a szappanoperák is, hazánkban is közel ötven évig volt hallható a Szabó család a Kossuth Rádió műsorán, melyet 1959. június 30-án indítottak az éterbe. A sorozat hihetetlen népszerű volt, milliókat vonzott a rádiók közelébe. A háziasszonyok kedvenc témája volt, de azért a férfiak is gyakran emlegették egymás között és a gyerek is előszeretettel hallgatták. Magam is jól emlékszem, amikor nagymamám hirtelen mindenkit csendre intett, hiszen kezdődött a kedvenc műsora, a Szabó család, melyben sok-sok neves és elismert hazai színész kölcsönözte a hangját egy-egy karakternek hosszú évtizedeken keresztül.