Csillagok

58 éves lenne a walesi hercegné

Lady Diana már 20 éve nincs közöttünk, ám az emberek a mai napig szeretik és jó szívvel emlékeznek rá.

Valószínűleg még sosem volt és lehet, hogy már nem is lesz olyan népszerű és kedvelt arisztokrata hölgy a világon, mint a tragikus körülmények között elhunyt hercegné. Középiskolás voltam és szomorkodtam, mert a nyári szünet a végéhez közeledett, mikor a tévében bemondták, hogy Lady Diana autóbalesetben életét vesztette. Bevallom nem is igazán tudtam, hogy ki volt ez a bájos hölgy. Azt gondolom azért szerették és szeretik ma is olyan sokan, mert ő érzelmeket, érzéseket, hétköznapi emberi megnyilvánulást adott a királyi családnak, illetve azért a karitatív munkáért is, amit végzett. Pozícióját, hatalmát a lehető leghumánusabb célok érdekébe állította a környezetvédelemtől egészen a hátrányos helyzetű gyerekek megsegítéséig. Annak ellenére, hogy a felső tízezer, de lehet inkább ezer tagja volt mégis az volt az ember benyomása, hogy a civilek közül való.
A királyi családod látva gyakran eszembe jut, hogy biztosan remek nagymama is lenne, aki egészen más kapcsolatot ápolna unokái édesanyaival.